Hírek
2019. Május 04. 16:28, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Közlekedésbiztonsági verseny Mosonmagyaróváron
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mosonmagyaróváron rendezte meg a verseny megyei fordulóját.
A versenyen huszonnyolcan indultak és mérték össze tudásukat „ügyintéző gépjármű" és „készenléti szer” kategóriában. A verseny felépítése felmenő rendszerű, azaz a megyei versenyen elért 1-3. helyezettek indulhatnak a regionális versenyen, az országos döntőbe pedig a regionális versenyek kategóriánkénti legjobbjai kerülhetnek be.
A versenyen tizennégy kétfős csapat vett rész, amelyek közül öt az „ügyintézői gépjármű”, kilenc pedig a „készenléti szer” kategóriában állt rajthoz. A versenyzőknek elsőként elméletben kellett bizonyítaniuk, a közlekedéssel és a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre írásban válaszoltak. A tesztlap kitöltését követően a vetélkedő pályabejárással folytatódott, amelynek során a versenyzők ismerkedhettek a pályával és az előttük álló feladatokkal. A sofőröknek a járművükkel egy bójákkal kijelölt pályán kellett végighaladniuk, ahol többek között szlalom, parkolás, akadályelkerülés és tolatás volt a feladat.
A versenyt Sári Ákos tűzoltó alezredes, igazgatóhelyettes zárta, okleveleket adott át a legjobbaknak, majd kiemelte a verseny célját, amely a biztonságos vezetés, valamint a közlekedési balesetek számának csökkentése.


Az „ügyintézői gépjármű” kategóriában az alábbi eredmények születtek:
I. helyezett: Ragats Attila tű.fhdgy. - Pirger Attila tű. szds. - Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség
II. A mosonmagyaróvári kirendeltség csapata
III. A győri kirendeltség csapata.
Készenléti szer kategóriában:
I. Szabó Krisztián tű.ftőrm. - Molnár Balázs tű.ftőrm. - Mosonmagyaróvár Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
II. Győr HTP
III. Sopron HTP csapata
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

