Hírek
2018. Május 08. 12:53, kedd |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
16. Pannonia-Carnuntum Historic Rallye
Május 12-én érkezik Mosonmagyaróvárra az idei Vredestein Pannonia-Carnuntum Historic Rallye.
Több mint 200 klasszikus jármű indul az idei, immáron 16. alkalommal megrendezésre kerülő futam 640 kilométeres útvonalán.
Csütörtökön, május 10-én Hans Niessl polgármester indítja az első járművet Illmitzben, majd ezt követően 30 másodpercenként rajtolnak el a történelmi autók az ausztriai városból.
Az útvonal az első napon: Frauenkirchen, Halbturn és Andau - Scheiblhofer pincészet.
Pénteken reggel nyolc órakor Gols központjából startolnak, majd Pamhagen és Lutzmannsburg települése következik. Az itiner szerint körülbelül 16:30 órakor érkeznek Podersdorfba.
Szombaton 9:00 órakor a Parndorf Outlet Centertől indulnak az old timer-ek, majd Bécs városán keresztül érkeznek Mosonmagyaróvárra.
A 16. alkalommal megrendezett rallye-verseny egyik fénypontja a mosonmagyaróvári állomás. – mondta a május 8-i sajtótájékoztatón Hannes Riechetzeder, a verseny szervezője. - A versenyzők mindig nagy örömmel indulnak a városba. Kiemelte - nemcsak a szép környezet és a nagy látogatószám miatt érkeznek ide szívesen, hanem a biztonság miatt is.
Mint minden évben, idén is számíthatunk extra különlegességekre. Így például érdemes lesz figyelni és lencsevégre kapni
- a 13-as számmal induló, 1927-ben Grand Prix győztes Bugattit vagy
- a 129 és 130 versenyzői számot kapott gyári Skodákat, melyek először lesznek láthatóak magyar földön, az előbbi autóban a 70 éves Herbert Gartenschläger autóversenyzővel.
A történelmi autók mosonmagyaróvári útvonala a következő: Királyhidai út, Szent Imre út, Fő út, Deák tér, Magyar utca és Kossuth Lajos utca. A városi forgatag után Jánossomorján át Andaunál térnek vissza Ausztriába.
A sajtó számára tartott előzetes tájékoztatón Dr. Árvay István polgármester elmondta:
Nagyon köszöni a szervezőknek, hogy ez a nem mindennapi felvonulás minden évben végigvonulhat Mosonmagyaróváron. Ezzel a rendezvénnyel - a nemrég megrendezett Moson Modell Show után - a város a második olyan kuriózumot tudhatja magáénak, mely egyedülálló egész Magyarországon. Külön dicséretként fogadta a versenyzők pozitív visszajelzését, a város lakosságát pedig arra kérte, hogy idén is adjon méltó díszletet a neves eseménynek!
Bővebb indormációk az esemény közösségi oldalán találhatóak.
A mellékletben a tavalyi képgaléria látható.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi
Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on
Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.
2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi
Igazibb Önismeret
Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .
2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi
Vágányzári hirdetmény
Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.