Hírek
2011. Február 01. 04:36, kedd |
Helyi
Forrás: Nyugathír
2011.02.01. - Az egész megyéből négyezren döntöttek a magánkasszánál maradás mellett
Aki az utolsó pillanatra hagyta, az ma még dönthetett úgy, megtartja magánnyugdíj-pénztári tagságát. Aki elmulasztotta a határidőt, az automatikusan a az állami rendszerbe került vissza, eddigi befizetéseit ott írják jóvá.
AGyőr-Moson-Sopron Megyei Nyugdíjpénztár felkészült arra, hogy a legtöbben most lesznek a nyilatkozók, ezért több fogadóablakkal és hosszabb nyitva tartással várták az ügyfeleket.
Ahogyan azt várni lehetett, a reggeli órákban hosszú sor alakult ki a nyugdíjbiztosítási igazgatóság Szent Imre utcai irodájában. A nyugdíjpénztári tagság folytatásáról nyilatkozók rohamára számítottak a hivatal munkatársai és megtették a szükséges intézkedéseket.
És ez gyakorlatilag így is történt. A sorszámok fogytak, de a százas szám felettiek számára sem volt reménytelenül hosszú a várakozás, a földszinten és az emeleten is folyamatosan szólították be az ügyfeleket. Akik végeztek, azok sem panaszkodtak a procedúra elhúzódására.
A délutáni órákra jelentősen csökkent a várakozási idő, és a szokásos hivatali nyitva tartás után is fogadták még a nyilatkozókat. A legutóbbi adatok szerint megyénkben4000-en maradtak valamelyik magánpénztárnál, ehhez csatlakoztak még a hétfői aláírók. A végleges adatokat a következő napokban összesítik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.

