Hírek
2011. December 01. 08:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti
A szalagkorlát vetett véget a kalandos, határok nélküli autósüldözésnek
Ausztriában fogtak el egy embercsempészt a magyar rendőrök szerda délelőtt; bűntársát még magyar területen megállították - közölte Szűcs Róbert, a Győr-Moson-Sopron megyei határrendészeti osztály vezetője.
Az alezredes hozzátette: az M1-es autópályán, a mosonmagyaróvári átkelőnél akarták igazoltatni a két, szerbiai rendszámú kocsi vezetőit. Az egyik autó sofőrje meg is állt a jelzésre, a másik azonban a gázba taposott, és a járművel átrobogott a határon.
Szűcs Róbert tájékoztatása szerint kollégái a jármű nyomába eredtek; az autó a határtól néhány száz méterre lévő benzinkútnál megpróbált letérni a sztrádáról, ám a szalagkorlátnak ütközött. A kocsi szerb sofőrjét és négy - semmiféle irattal nem rendelkező - szomáliai utasát átadták az időközben a helyszínre érkező osztrák rendőröknek.
A Magyarországon feltartóztatott kocsiban a szintén szerb sofőrön kívül négy afgán állampolgár utazott, nekik szintén nem voltak irataik. A vezető ellen a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság indított eljárást embercsempészet miatt, a migránsokkal szemben pedig idegenrendészeti eljárás indult - közölte az osztályvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

