Hírek
2015. Március 22. 10:57, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Áder János az egykori bauxitbányászat következményeiről tájékozódik Veszprém és Zala megyében
Az egykor a hévízi tó állapotát is kedvezőtlenül befolyásoló, később megszűntetett bakonyi bauxitbányászat máig ható következményeiről tájékozódik vasárnap Áder János Veszprém és Zala megyében.
A köztársasági elnök a víz világnapja alkalmából szervezett programját vasárnap délelőtt a Veszprém megyei Nyirádhoz közeli egykori Darvas-tónál kezdte, ahol megtekintette a volt bauxitbánya területét Juhász Árpád geológus kalauzolásával.
A szakember egyebek mellett arról is beszélt, hogy a vörös salakos meder, amely a bányászatkor keletkezett, egykoron nem karsztvízzel volt feltöltve, hanem a csapadékvíz gyűlt benne tóvá.
A bauxitbányászat miatt azonban a Bakonyban mintegy 50 méterrel csökkent a karsztvíz szintje, és ennek következtében ebből a tóból is elszivárgott a víz, de például az 1980-as évekre Tapolcán a tavasbarlang és a Malom-tó is teljesen kiszáradt.
Az államfő a nap során a Zala megyei Hévízre látogat, ahol tájékozódik a Bakony felszín alatti vizeinek állapotáról, az egykori bauxitbányászat máig ható következményeiről, illetve találkozik a csaknem három évtizeddel ezelőtt a meleg vizű tó védelmében kezdeményezéseket elindító civilekkel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld
A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést
Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.