Hírek
2013. Július 14. 11:28, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Aláírják a megállapodást a 2013. évi bérajánlásról hétfőn
Aláírja a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
A megállapodásban a május 21-én tető alá hozott egyezségnek megfelelően várhatóan nem szerepel majd konkrét szám az emelés mértékére vonatkozóan, csak annyi, hogy az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon. A körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezer embert alkalmaznak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban az országos bérajánlás adott támpontot az utóbbi több mint 20 évben. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén május 21-én állapodtak meg az ajánlásban, amelyben ugyanakkor konkrét, az emelés mértékére vonatkozó szám nem szerepel, mivel a több hónapig zajló egyeztetéseken az körvonalazódott, hogy a munkaadói oldal – de elsősorban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) - nem írja alá a megállapodást, ha számszerűsítik benne az emelést. A megállapodás szerint a bértárgyalásokon a feleknek az áprilisban benyújtott konvergenciaprogramban szereplő 2013-as gazdasági mutatókat kell irányadónak tekinteniük. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a május 21-i sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy még nincs késő ajánlást adni, mivel jelenleg zajlanak a vállalkozásoknál a mérlegzáró közgyűlések, most fogadják el az üzleti terveket, így jó, ha ez a "mankó rendelkezésre áll". Az adott évi bérajánlásról az utóbbi 23 évben csaknem mindig az előző év végén állapodtak meg, a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodással egy időben. 2012 végén azonban nem született bérajánlás, ezt „pótolja” most a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.