Hírek
2017. Január 15. 19:08, vasárnap |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Arany ékszereket lopott
Vádemelési javaslattal zárult annak a mosonmagyaróvári férfinak az ügye, aki egy kővel betörte egy ház ablakát, majd onnan arany ékszereket lopott.
A nyomozás adatai szerint 2016. július 27-én 8 óra 30 perc és 9 óra 30 perc közötti időben ismeretlen személy bemászott egy bősárkányi családi ház udvarára. A ház hátsó részén elhelyezkedő ablakot az udvaron talált térburkoló kővel bedobta, majd a törött ablakon benyúlva kinyitotta azt és bemászott a lakásba. Odabent több szobát is átkutatott, míg végül az egyik helyiségben talált egy ékszertartó dobozt, amiből az aranytárgyakat ellopta.
A csornai nyomozók 2016. decemberében beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Viktor 33 éves mosonmagyaróvári lakost. A férfit a Csornai Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Csornai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

