Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2015. December 14. 16:48, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Ausztriában fogták el az agresszív máriakálnoki sofőrt

Ausztriában fogták el az agresszív máriakálnoki sofőrt

Leszorított, érintőlegesen ütközött és megállásra kényszerített egy szabályosan közlekedő gépkocsit egy máriakálnoki férfi.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 39 éves máriakálnoki lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. december 13-án 8 óra körüli időben az 1-es számú főútvonal, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom közötti szakaszán, egy Mercedes típusú járművével előzött egy szabályosan közlekedő gépkocsit, majd a manővert befejezve, előzetes indok nélkül, az úttesten keresztbe fordult. A mögötte haladó sofőr ezt észlelve, szintén megállt járművével, amikor azt tapasztalta, hogy a Mercedes vezetője egy golfütővel a kezében kiszáll a gépkocsijából és elindult felé. A férfi ezt látva megijedt, autójával megfordult és Mosonmagyaróvár irányába távozott, azonban a Mercedes vezetője követte. A feldühödött sofőr többször megállításra akarta kényszeríteni a „menekülő” autóst, aki fékezéssel, illetve többszöri irányváltoztatásokkal kerülte el az ütközést. Az agresszív vezető az „üldözést” nem hagyta abba és az 1-es számú főúton, a vétlen sofőr mögött, illetve mellett haladt, majd a magyar-osztrák államhatár előtti szakaszon érintőlegesen nekiütközött járművének. A balesetben személyi sérülés nem történt.





A baleset részese a Hegyeshalmi Rendőrőrsön személyesen tett bejelentést. A rendőrök azonnal az elkövető azonosítására indultak. A keresett járművet Hegyeshalom belterületén, a Fő úton észlelték. Az autó mellett egy őrjöngő férfit láttak, aki kezében egy golfütőt tartott és a mellette haladó járművek felé tett ütő mozdulatokat. A baleset okozója a szolgálati gépkocsikat meglátva autójába ugrott és a hegyeshalmi kishatáron keresztül, Magyarországot nagy sebességgel elhagyta. A járőrök az okozót Ausztria területére is követték és az osztrák társszerveket értesítve, Nickelsdorfnál, a B10-es számú út melletti parkolóban igazoltatták. A járőrök az indulatos férfit elfogták és vezetői engedélyét a helyszínen átvételi elismervény ellenében elvették.



A rendőrök a tettest a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, őrizetbe vették, gyanúsítottként kihallgatták, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.A férfi tettét beismerte, a történteket családi problémáival magyarázta.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi

Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.

2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi

Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on

Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.