A rendelkezés szerint a szociális érintkezés során két embernek legalább 1,5 méter távolságot kell tartania egymástól – lehetőség szerint. Mindhiába, mert óhatatlanul átlépjük ezt a határt: nem tudjuk tartani a boltban fizetéskor, a fodrásznál, az orvosi vizsgálatkor, a piacon, a gyógyszertárban és még egy sor más helyen.

Az egyik droszt közelében a taxisok mindennapjai jutottak eszembe, ők aztán biztosan nem tudnak kellő távolságot tartani az utasaiktól!

"Nem fél? Nem tart attól, hogy elkapja a koronavírust? Hogy megfertőzi a családját?" – tudakoltam a lehúzott ablakon át a volán mellett telefonáló hölgytől.

Amikor befejezte a beszélgetést, széttárta a kezét: „Bocs, de fuvarom van” – nézett rám és már indult is. Később telefonon értem utol Gittát. „Azt kérdeztem, hogy…” – kezdtem.

"Emlékszem rá, hogy mit kérdezett... Nem, nem félek. Állandó félelemben egyébként sem lehet biztonságosan dolgozni, de taxit vezetni biztosan nem. Egyébként hiszek a sorszerűségben, hogy mindannyiunknak be kell járnia a számára előre kijelölt utat, és nekem még van tennivalóm a Földön."

Nem vonom kétségbe, de az se jó, ha valaki kihívja maga ellen a sorsot. Márpedig az Ön kocsijába bárki beszállhat. Ha meg négyen vannak, elkerülhetetlen, hogy az egyikük ne az anyósülésen utazzon, alig egy karnyújtásnyira a sofőrtől.

"Igaz, ez a mi foglalkozásunk velejárója. Bár nem félek, de én is és a kollégáim is mindent megteszünk az utasok, de a mi saját egészségünk megóvása érdekében is. Rajtam mindig kesztyű van, ha vendég van, felteszem a maszkot. Minden fuvar után és napközben többször is fertőtlenítem az ajtók fogantyúit, a belső részeket."

Mintha mostanában kevesebb lenne a taxi a városban…

"Persze, részint a járványtól való félelem miatt, részint a hatósági intézkedések következtében visszaesett a forgalom, így mi is kevesebben lettünk. Elsősorban az idősebb és a kisgyermekes kollégáim közül maradtak többen otthon."

De Ön, ráadásul nő létére, dolgozik…

"Nyolc éve taxizok, nekem ez a hivatásom. Szeretek vezetni és szeretem az embereket. Hiszem, hogy én ezzel tudom szolgálni őket, a gyermekével kórházba rohanó anyukát, a nagy pakkal hazafelé tartó idős házaspárt, a munkába igyekvőket, a vonathoz siető iskolást."

Igaz lelkére mondja meg, valóban nem fél? Nincs kiért aggódnia? Nem tart attól, hogy a fáradtságán kívül valami „mást” is hazavisz?

"Tényleg nem félek, de azért óvatos vagyok és kellően körültekintő is. Ha hazamegyek, megfürdök, tetőtől talpig átöltözöm, ruháimat rendszeresen fertőtlenítem. A yorkshireterrieremmel élek, őt szoktam sétálni vinni, sokat tornázom, sétálok, kerékpározok. Úgy gondolom, körülöttem és velem minden rendben van. Hogy aggódom-e valakiért? Hát persze, például az édesapámért és a nevelőanyukámért. Féltem a két felnőtt lányomat is. A nagyobbik ráadásul Ausztriában él a párjával és a 3 éves unokámmal, értük valóban nagyon aggódom. Mindemellett remélem, hogy mindannyian egészségesen vészeljük át ezt a nehéz időszakot – mondta zárszóként Baráth Brigitta, a mosonmagyaróvári taxis."

Vizsy Ferenc