Ha otthon kinyitom az ablakot, friss levegő árad a szobába, hallom a madarakat, beköszön a rég „elveszett” szomszéd, üde zölden hívogatnak a folyóparti fák. Mosonmagyaróvárról kinézve pedig jól látszik a bebarangolt Szigetköz, a karantén ködéből lassan előbújnak a közeli települések. Vajon ott most milyen az élet?

KOVÁCS ANDOR TAMÁSNÉ (Dunakiliti)

A járvány alatt a központi utasításoknak megfelelően szerveztük a település életét. Nem volt könnyű bölcs döntéseket hozni testület nélkül, de Dunakiliti és Tejfalusziget lakosaival együttműködve sikerült jól megoldani a feladatokat.

Az autóipari beszállítók pár hétig leálltak, más üzemek csökkentett munkaidővel dolgoztak és az önkormányzat is korlátozott mértékben működött. A legnagyobb veszteséget a vendéglátás szenvedte el, ugyanakkor az élelmiszerágazat és az építőipar jól teljesített. Nem voltak jelentős létszámleépítések, de az érintett családok egy része nagyon nehéz helyzetbe került.

A gépjárműadó, az idegenforgalmi adó kiesése érinti a költségvetést, és az iparűzési adóbevételnél is van némi bizonytalanság, így a tartalékok ellenére módosítanunk kell a terveket: az óvoda- és szolgálati lakásfelújítás, a bölcsőde- és járdaépítés befejeződik, de a szabadstrand és a játszótér bővítéséről le kell mondanunk.

Talán egy év is eltelik ahhoz, hogy minden a régi legyen. Az itt lakóknak leginkább a személyes találkozások hiányoznak, hiszen elmarad a Péter-Pál-napi Falunap és az Aratóünnep is. Helyette szervezzük meg az Új kenyér ünnepét és októberben a látványos bölcsődeavatót.

Köszönöm minden itteni lakos fegyelmezett hozzáállását, Dr. Odonics Aliz jegyző és Sárköziné Sreiner Mónika alpolgármester munkáját. Köszönet illeti a háziorvosokat, a védőnőket, a szociális szférában, a védelemben, az óvodában, a bölcsődében és a kultúra területén dolgozókat, az önkénteseket, és mindazokat, akik a legkisebbet is tették a közösségért.

MAJTHÉNYI TAMÁS (Halászi)

Amikor elért bennünket a járvány, és hallottuk, hogy néhány országban mennyire súlyos a helyzet, mi is megijedtünk. Az aggódás helyét azonban fokozatosan átvette a koordinált szervező munka. Arra törekedtünk, hogy a maximális biztonság mellett is megőrizzük a település működőképességét. Üzemeink nem zártak be, hanem maszkokat, fertőtlenítőszereket, takarítási kellékeket gyártottak, és itt készülnek ma is a magyar lélegeztetőgép szelepei. A vállalkozások folyamatos működéshez már az elején megszerveztük a bölcsődei és óvodai ügyeletet.

A falusi életmód egyik legnagyobb értéke az emberek közötti közvetlen kapcsolat. A jószomszédi viszonynál hatékonyabb figyelőrendszert és szociális hálót nem tudok elképzelni. Nálunk is élnek egyedül idős emberek, de a halászi lakosok jelesre vizsgáztak emberségből, mert senki sem maradt ellátatlanul, ez persze köszönhető a kiskereskedőknek is. A vendéglátás és a szépségipar sínylette meg leginkább a korlátozásokat, de szerencsére most jön a jó idő, és remélhetően sikerül nekik is behozniuk a lemaradást.

Halászinak 650 milliós az éves költségvetése, amit a központi elvonás és a bevételelmaradás miatt módosítanunk kell. Emellett is úgy látom, hogy júniusban visszatér nálunk az élet a rendes kerékvágásába, és az önkormányzat is teljes nyitvatartással fogadja az ügyfeleket.

Hogy mit vagy kit emelnék ki? Az emberek fegyelmezettségét állítanám mindenképpen az élre, de külön köszönet illeti az egészségügyben, a szociális szférában, a bölcsődében, óvodában, az üzemekben és az építőiparban dolgozókat is.

Vizsy Ferenc