A járvány miatti korlátozó intézkedések nyomán, a határok lezárásával sokan elveszítették az állásukat, mind több a mélyszegénységben élő család. Karitatív szervezetek sietnek a nehéz helyzetbe kerültek megsegítésére, de minden bizonnyal az önkormányzatnál is hosszú sort állnak a támogatást kérő emberek.

Mennyivel nőtt a segélykérők száma Mosonmagyaróváron?

• Bármennyire meglepő, de az elmúlt két hónapban nem emelkedett jelentősen a támogatást kérők száma. Jellemzően a nehéz szociális helyzetben lévők igényelnek az önkormányzattól úgynevezett települési támogatást, ami eseti jelleggel vagy havi rendszerességgel adható meghatározott összegben.

A családsegítők pedig azt mondják, hogy egyre több a mélyszegénységben élő ember.

• A kettő nem mond ellent egymásnak, ugyanis jellemzően a korábban is nehéz anyagi körülmények között élők kerültek sokkal rosszabb helyzetbe. A segélyre szorulók köre jelentősen nem változott. Az elmúlt 4 hónapban mintegy fél millió forinttal adtunk több támogatást az előző év azonos időszakához képest, de sajnos vannak olyanok, akik már most kimerítették a tárgyévre irányadó keretösszegüket.

Mi az oka annak, hogy egy tehetős városban vannak, akik a puszta létükért küzdenek?

• Vannak, akik generációk óta újratermelik önnön sorsukat. Mások Kelet-Magyarországról érkeztek a jobb megélhetés reményében, de megfelelő végzettség nélkül csak alkalmi munkásként tudtak elhelyezkedni, ami nem nyújt biztos megélhetést. Ezt nehezíti a gyökértelenség, a nem megfelelő szociális háttér, a családi segítség hiánya. Mélybe zuhanhatnak azok a párok is, akik megfelelő anyagi háttér nélkül vágnak bele a családalapításba.

Mosonmagyaróváron hivatalosan 32 ezren, a valóságban viszont 45 ezren élnek. Ehhez képest sok vagy kevés a rendszeres támogatásra szorulók száma?

• Évente 1000-2000 közötti kérelmezőnek adtunk települési támogatást. Lakosságarányosan ez nem nevezhető kimagaslóan soknak. A város ipara és az osztrák munkaerőpiac közelsége révén nálunk szinte teljes a foglalkoztatás, sőt a koronavírus okán bevezetett korlátozások előtt inkább munkaerőhiány volt a jellemző.

Több olyan emberrel beszéltem, akik szerint szégyen a segély, inkább húzzák, ameddig lehet.

• Közel tizenhat éve vagyok köztisztviselő, és a szociális-igazgatásban nem egyszer találkoztam én is ilyen esetekkel. Jó dolog, ha sikerül kilábalni egyedül vagy családi segítséggel egy nehéz helyzetből, de van, amikor indokolt a szociális ellátórendszerhez fordulni, mert a halogatás sokszor csak a tovább mélyíti a problémát.

Nem érzed úgy, hogy többet kellene tenni, mint amennyit megtehetsz? Hogy a segélyezés csak fékezi, de nem oltja el a tüzet?

• A város szociális ellátórendszerében dolgozó kollégáimmal közösen keressük a lehetőségekhez mérten legjobb megoldásokat. Számunkra az az igazi siker, amikor egy ember, egy család talpra áll, és mi tudjuk, hogy a nehézségeken a támogatásunk és az odafigyelésünk segítette át. Ha már nincs forrás, nincs több méltányosság, akkor külső segítséget keresünk. Persze nem lehet minden rászoruló problémáját végleg megoldani. Létezik olyan élethelyzet, ami, mint egy gyógyulni nem akaró seb újra felszakad, és ilyenkor ismét ellátást igényel. Ahol megfelelő a családi háttér és az egészség is rendben van, ott van lehetőség kitörni az ördögi körből, ahol ez nem adott, ott sok esetben a segítség is csak átmeneti megoldás.

Nem tudja senki, meddig tart még a járvány. Mit hoz a holnap?

• A megszorítások lassan oldódnak, egyre több ember veszi fel újra a munkát a városban és Ausztriában egyaránt, így a regisztrált álláskeresők száma remélhetőleg folyamatosan csökken majd. Ez minden bizonnyal kedvezően hat a családok megélhetésére, és a járvány miatti átmeneti anyagi nehézségek mérséklődni fognak.

Vizsy Ferenc