Hírek
2015. December 23. 17:23, szerda |
Helyi
Forrás: Goodwill
Az Értelmi Sérültek Segítőinek Egyesületét segíteni a Nolato számára is öröm!
Az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete 2015. május 15-én kirándulást szervezett a sérültséggel élő gyermekek és kísérőik számára. Az 50 fős csoporttal a Balatonra látogattak.
Az egész napos program a mosonmagyaróvári Nolato Magyarország Kft. támogatásával valósulhatott meg. A Nolato az É.S.S.E. december 10-én tartott Mikulás-Disco rendezvényét szintén visszatérő támogatóként segítette adományával.
A csoport a délelőtt folyamán a keszthelyi Festetics kastélyban tárlatvezetésen vett részt, ahol megismerkedhettek a kastély történetével, majd ezt követtet a Hintómúzeum. Az élményekből itt is jutott bőven a kíváncsi tekinteteknek. A közelben lévő Vadászmúzeumba látogatva megcsodálhatták a vadvilág állatait saját környezetükben. Kirándulásukat a Történelmi Vasútmodell kiállítás koronázta meg, ahol a sérült fiatalok örömére megnézték a sok-sok elrobogó és füstölgő vonatot.
A délután folyamán Tihanyba, a Levendula Ház Látogatóközpontba érkeztek. Az érkezést követően a vetítő terembe mentek, ahol egy kisfilmet néztek meg a Tihanyi félsziget kialakulásáról és a vulkánokról. A vetítés után a kisfilm tartalmának elemei szinte életre keltek a Ház által felállított interaktív kiállításon. Ennek keretében végigsétáltak egy vulkánon keresztül; megismerkedtek a félsziget állatvilágával, növényvilágával és kőzeteivel. A csoport kézműves foglalkozáson vehetett részt, ahol nagy örömmel készítették el a levendulás szappangolyókat. Minden résztvevő hazavihette az általa készített szappangolyót, amely segít visszaemlékezni az örömteli foglalkozásra.
A fiataloknak volt idejük kipihenni magukat a Balatonon tett kirándulás után, és újult erővel vehettek részt 2015 december 10-én a már hagyományos Mikulás–Discon. Az eseményre 650 értelmileg sérült gyermek, fiatal és felnőtt érkezett szerte a megyéből. A nagylelkű Támogatók felajánlásainak köszönhetően minden résztvevőt üdítővel és péksüteménnyel vártak.
Tóth Jánosné, az É. S. S. E. Elnök asszony kedves szavaival köszöntötte a résztvevőket, majd közösen elénekelték és jelelték az ÉFOÉSZ Himnuszt. A megjelent támogatók bemutatását követték Széles Sándor, Kormány megbízott úr megható szavai. Simon Róbert Balázs, Országgyűlési Képviselő úr köszöntötte a gyermekeket, felnőtteket, kísérőiket és a megjelent vendégeket.
A hivatalos megnyitó után, a karácsonyi énekre megérkezett a Mikulás, aki pihenésképpen meghallgatta a résztvevők vidám dalát, majd az ajándékosztásé lett a főszerep.
Az örömteli pillanatok után a zene és a tánc vette át a főszerepet, amelynek köszönhetően a jó hangulat garantált volt. A résztvevők nagy tapssal fogadták a Dr. Piróth Endre Szociális Központban élő Miklós Rómeót, aki a MEOSZ Paraszupersztár c. verseny 3. helyezettje volt tánc kategóriában. Rómeó egy fergeteges hip-hop tánccal örvendeztette meg a jelenlévőket. Ezt követően a várva várt Disco következett, amely méltó befejezése volt az eseménynek.
Az É.S.S.E. által szervezett program keretében a sérültséggel élők egy hangulatos délutánt tölthettek el társaik, barátaik, régi ismerőseik társaságában. A fergeteges program élményeivel - a Szponzorok felajánlásainak köszönhetően - bőséges ajándékcsomagjaikkal távoztak a résztvevők a helyszínről; immáron újult erővel vágtak neki a következő egy évnek, az újratalálkozásig.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

