Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2019. Július 25. 13:41, csütörtök | Helyi
Forrás: MKC Se

Bátran játszott az MKC csapata a Dél-Korea-i válogatottal szemben

Bátran játszott az MKC csapata a Dél-Korea-i válogatottal szemben

Pontosan tudtuk, hogy a Dél-Koreai válogatott nagyon jó csapat és ezt az ázsiaiak az első félidőben be is bizonyították Mosonmagyaróváron.

Az MKC pedig bátran kezdett és a lépést is tudat volna tartani a vendégekkel, amennyiben kihasználta volna a helyzeteit és a hétméteresét. Ezek azonban kimaradtak és gyorsan kiderült, hogy ezen a szinten ezt nem lehet megtenni büntetlenül. A támadásban és védekezésben is nagyon gyors ázsiai válogatott ugyanis így elhúzott három – négy góllal. A két csapat sebessége között valóban szembetűnő volt a különbség, de az első félidőben szerzett kilenc gólos előnyét mégis elsősorban annak köszönhette a dél-koreai csapat, hogy kevesebb hibával játszott. Itt azonban meg kell említeni, hogy a mérkőzés előtt elmondták, hogy tulajdonképpen már áprilisban elkezdett együtt készülni ez a válogatott a Kína elleni olimpiai selejtezőre és a decemberi világbajnokságra.

A szünet azonban nagyon jót tett a mosonmagyaróvári gárdának, mert a második játékrészben sokkal koncentráltabban kézilabdázott. Egyre többet faragott le a hátrányából és negyedóra után, már csak három gólos volt a vendégek előnye. Ebben a periódusban nagyon jól játszott az MKC, amivel azonnal tűzbe – lázba is hozta az UFM Aréna szurkolóit. A vendégek vezetőedzője sokat cserélt, de egy válogatott csapat esetében ez nem jelenthet hátrányt. Időt is kért a hajrá előtt, mert a második félidőben már teljesen kiegyenlített volt a játék és a küzdelem a pályán. Az MKC csapatában is lehetőséget kaptak a fiatalok, akik rendkívül bátran szállta be a játékba. A sokszor megcsodált MKC hajrából is kaptunk egy kis ízelítőt és így a mindössze három gólos vereséget szenvedtünk egy nagyon erős, kiváló játéksokból álló dél-koreai válogatott ellen.

Dr. Hoffmann László sportigazgató:

Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk egy nálunk lényegesen hosszabb ideje együtt dolgozó és ezért előrébb tartó válogatott ellen. Az első félidőben a hatos falas védekezést gyakoroltuk, ami nem az erősségünk, de azt is kell tudnunk alkalmazni. A második harminc percben jobban kézilabdáztunk, de akkor is sok volt az egyéni hiba. Nekünk most ilyen edzőmérkőzésekre van szükségünk, hogy éles helyzetekben gyakoroljunk és így álljon össze a csapatunk. Nagyon örültem annak, hogy hosszú évek után találkoztam Kang Jae Won – nal, aki az én időmben a világ egyik legjobb átlövője volt és sok remek válogatott mérkőzésen volt az ellenfelem.

Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Dél-Korea 25 – 28 (10 – 19)

Felkészülési mérkőzés
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna – 900 néző
2019. július 22., hétfő, 18.30 óra.
Játékvezetők: Cseszregi Bence – Sipos József

Eu-Fire Mosonmagyaróvár:
Dányi – Katona 1, Popa 2, Tilinger 5, Bardi 2, De Souza 3, Hajtai 3
Csere: Fritz, Ferenczi (kapus), Domokos 1, Horváth B. 2, Hudák 4, Holesová 2, Szalai Zs., Lázár, Paróczai
Vezetőedző: Bognár Róbert

Dél-Korea:
Park Sae Yung – Jung Ji In 2, Park Jun Hee 5, Kang Eun Hye, Kim So Ra 3, Jo Su Yeon 4, Jo Ha Rang 3
Kim Su Yeon (kapus), Ham Ji Seon 1, Choi Su Ji 1, Shin Eun Joo, Won Seon Pil 1, Song Ji Eun 1, Gwon Han Na 2 (1), Kim Hee Jin, Lee Mig Yeong 4 (1), Moon Suh Yeon 1
Vezetőedző: Kang Jae Won

Hétméteres: MKC 2 / 1 Dél-Korea 3 / 2
Kiállítás: MKC 4 perc Dél-Korea 8 perc

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.