Hírek
2013. Március 21. 07:39, csütörtök |
Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem
Belügyminiszteri jutalmazás a rendkívüli helytállásért
Belügyminiszteri jutalmakat vehettek át azon személyek, akik a hétvége során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon megtartott 2012. évi tevékenységét értékelő, illetve a 2013. évi fő feladatait meghatározó állományértekezletét követően belügyminiszteri jutalmakat vehettek át azon személyek, akik a hétvége során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Győr-Moson-Sopron megyében három személy részesült miniszteri jutalmazásban a kiemelkedő helytállásukért.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminitere a március 14-16. közötti időszakban a rendkívüli időjárási viszonyok során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, helytállásáért Bátorságért Érdemjelet adományozott Soós Péter tű. zászlósnak a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerparancsnokának és Jerkó Csaba rendőr törzszászlósnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálójának. Akik az elakadt gépjárművekben, illetve a gépjárművekben rekedt személyek kimenekítésében bátor magatartást tanúsítottak. Meronka Péternek, az OZONE Rádió munkatársának a miniszter emléktárgyat adományozott, a kialakult szélsőséges időjárási körülmények között a bajba került állampolgárok rádión keresztül, több nyelven történő folyamatos tájékoztatásáért.
Fotók: Jóri András fotóriporter - BM OKF
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

