Hírek
2011. Október 19. 07:53, szerda |
Bulvár
Forrás: Story Online
Claudia eltűnt, az illegalitást választotta
A telefont nem veszi fel, még a hozzá közel állók sem tudják, hol tartózkodik. Férje Gesztesi Károly is csak közvetítőkön keresztül tudja elérni.
A legutóbbi éjszakai botrány, amikor máig ismeretlen elkövetők eltörték új kedvesének arccsontját, úgy tűnik végre felrázta Claudiát. Eltűnt a nyilvánosság elől, még az édesapját sem látogatja. Ez utóbbi azért nem meghökkentő, mert az apa lakása körül az utóbbi hónapokban már újságírók tucatjai nyüzsögtek, gyakran kiforgatva, felnagyítva az idős férfi szavait. Claudia végre hallgat a szakértő tanácsokra, s lényegében illegalitásba vonult. Belátta, hogy ismertsége már azt is lehetetlenné teszi, hogy idehaza a pesti éjszakában elmenjen szórakozni. Hiszen az ittas, nem egyszer kábítószert is fogyasztó vendégek szinte szükségszerűen belekötnek, vagy beszólnak neki. Aminek aztán, kissé talán könnyelműen hősködő partnere issza meg a levét. A szakértők most a teljes eltűnést, szakszóval az illegalitás ajánlották neki, ezúttal sikerrel. Értesülésünk szerint rövidesen új hajszíne, szokatlan frizurája lesz, ami a legkevésbé sem emlékeztet majd az eddigiekre, s igyekszik majd úgy öltözködni, hogy a legkevésbé legyen felismerhető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.

