Hírek
2017. Augusztus 16. 18:45, szerda |
Helyi
Forrás: GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke a megyei önkormányzat idei kitüntetettjei között
2017. augusztus 17-én ünnepi díszközgyűlésen adják át a megyei önkormányzat legrangosabb díjait.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat sok éves hagyományt folytat azzal, hogy a megye legrangosabb elismeréseit – a Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag Kitüntető Címet, valamint a megyei kitüntető díjakat – az augusztus 20-ához kapcsolódó ünnepi díszközgyűlésen adja át. Ebben az évben a rendezvénynek ismét Győr egyik legszebb barokk épülete, az Esterházy-palota ad otthont, Győrött, a Király utca 17.-ben.
A rendezvény keretében természetesen megemlékezünk nemzeti ünnepünkről, augusztus 20-áról és államalapító királyunkról, Szent Istvánról, valamint a Szent László Emlékév kapcsán lovagkirályunkról is.
A díszközgyűlésen Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnökének köszöntő gondolatait követően dr. Pápai Lajos, nyugalmazott megyéspüspök úr mond ünnepi beszédet, ezt követően a megyei díszpolgári kitüntető cím és a megyei kitüntető díjak átadására kerül sor.
(A 2017. évi díjazottak neveit lásd alább.)
A díszközgyűléshez kapcsolódó ünnepi műsorban közreműködik dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató (ének), Horváth Ildikó, Radnóti-díjas versmondó és a Garabonciás együttes.
A megyei közgyűlés döntése alapján a díjazottak 2017. évben:
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE DÍSZPOLGÁRA KÉK SZALAG KITÜNTETŐ CÍM
Gasztonyi László ügyvezető igazgató
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE TÉRSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT GRÓF SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ
Tőke László elnök-vezérigazgató
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE SPORTJÁÉRT BAUER RUDOLF-DÍJ
Drescher Ottó MTE elnök
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DR. PETZ ALADÁR-DÍJ
Dr. Tamás László János főigazgató-főorvos
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DR. CSIZMADIA ANDOR-DÍJ
Dr. Kovács Béla megyei c. főjegyző
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

