Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2020. Október 27. 08:35, kedd | Helyi sport

Duplaforduló - vereség és győzelem

Duplaforduló - vereség és győzelem

Kettős fordulót játszott az MTE1904 asztalitenisz csapata a hétvégén az Extra Ligában.

Szombaton itthon fogadtuk a Szécsény Szerva csapatát, akik három egykori válogatott játékossal álltak ki ellenünk. A papírformát sajnos nem tudtuk felborítani, így 6:1-es vereség lett a vége. Németh Péter szerezte az egy győzelmet a korábbi ifjúsági Európa bajnok Molnár Krisztián ellen.

Vasárnap az Utánpótlás Válogatott ellen már nagyobb reményekkel indultunk a mérkőzésnek. Nagy küzdelem után 4:3 arányban sikerült legyőzniük a fiatalokat. Németh Péter ismét kiváló játékkal mindkét mérkőzését megnyerte, ehhez Katona Gergely és Kramarics Gergő szerzett még egy-egy győzelmet. Nagyon fontos volt ez a győzelem, hiszen a kiesés elkerülése szempontjából nagyon fontos három pontot szereztünk – számolt be a hétvégi bajnokikról a szakosztály vezetője. Vajthó Zoltán hozzátette, hogy a Mosonmagyaróvár legközelebb november 10-én a Kiskunfélegyházát fogadja az Óvár Építők csarnokában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód

Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.

2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld

Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része

A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.

2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld

Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében

Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.