Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2017. Július 03. 03:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

Egy fehér, egy vörös

Egy fehér, egy vörös

A 2017. évi megyei borverseny eredményei

A 2017. évi, Győrött megrendezett XVI. Győr-Moson-Sopron Megyei Borversenyre 71 féle nedűvel neveztek a termelők, 35 fehérbort, 30 vörösbort és 6 rosét kóstoltak és értékeltek a szakemberek. A szakmai zsűri értékelése alapján 2017-ben a megye legjobb fehérbora címet a Hangyál Pincészet 2016. évi chardonnay-ja érdemelte ki, a megye legjobb vörösbora az Iváncsics Pincészet 2015. évi kékfrankosa lett. Az elismeréseket dr. Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke adta át.



A hagyományok jegyében ebben az évben is kapcsolódott szakmai találkozó a megyei borversenyhez, melynek fővédnöke dr. Nagy István, az FM államtitkára, országgyűlési képviselő volt, aki köszöntő gondolataiban hangsúlyozta: a magyar borászat igazi útját, irányát az jelenti, hogy minél jobb minőségű hazai borok szülessenek. Ennek érdekében a szaktárca komoly milliárdokkal támogatja a megújuló borászatokat. Az államtitkár hozzátette: a borkultúra jövőjét jelentheti az az örömteli jelenség is, hogy a fiatalok nagy része – más italok helyett – a borfogyasztás felé fordult.

A szakmai találkozón a szőlészet és borászat időszerű kérdéseiről hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. A borpiaci aktualitások mellett a bormarketing modern eszközeiről, a mai magyar gasztronómia és a borok kapcsolatáról, valamint a klímaváltozás és a bortermelés összefüggéseiről is szó esett a tanácskozáson.

A hagyományoknak megfelelően a győztesek mellett számos különdíj is gazdára talált.

Így:
- Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának különdíját a Taschner Bor- és Pezsgőház kapta cserszegi fűszeres boráért;
- GYMS Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata különdíját Baranyai Béla rizlingszilvánija kapta;
- a Pannonhalmi Borvidék Hegyközségének különdíját az Iváncsics Pincészet shiraz nedűje érdemelte ki;
- Soproni Borvidék Hegyközségének különdíját a Pécsinger Szőlőbirtok kapta
- Győri Ipartestület különdíját a Vaszari Pincészet olaszrizlingje kapta;
- Az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Győri Legációja Szemenyei Gyula gyöngyöző roséját találta különdíjra érdemesnek;
- A Magyar Nemzeti Kereskedő Hálózat különdíja a Tar Pincészethez került, cabernet franc borukért;

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.