Hírek
2012. Július 03. 13:27, kedd |
Helyi
Forrás: Goodwill
Elindult a nyár legnagyobb kihívását jelentő túrája
Korábban már beszámoltunk róla, hogy két mosonmagyaróvári vesebeteg fiatalember arra készül, hogy társaiknak példát mutatva és kitartásra buzdítva őket arra készül, hogy négy nap alatt körbekerekezze a Balatont.
Korábbi cikkünk ebben a témában: http://infomovar.hu/hir_olvas/permalink:kerekpartura-a-balaton-korul-vesebetegen-2012-05-30-094956/
A túra július 3-án reggel elindult Balatonfüredről. Horváth Róbertet és Pingitzer Károlyt családtagjaik, barátaik, orvosok, ápolók és a céljaikkal egyetértő támogatók kísérik az úton. Elmondásuk szerint legnagyobb ellenfelük a nagy hőség lesz. Ez közhelynek tűnik, a valóságban azonban nem az: a két fiatalember vesebetegsége miatt maximum napi 1 liter folyadékot fogyaszthat. A meleg ellen nedves törölközőkkel, sapkával készülnek. Még annyi felfrissülést sem engedélyezhetnek maguknak, hogy néha megmártózzanak a Balatonban, hiszen a speciális dialízishez szükséges katétert sterilen kell tartaniuk hasfalukban.
A fiúk azonban teljes elszántsággal és pozitívan vágtak neki az útnak. Útjukon kezelőorvosaik és ápolóik is elkísérik őket, így semmi baj nem történhet. Felvetésünkre, hogy jövőre talán olyan helyszínt és időpontot kellene választani a túrához, ami kevésbé csábítja „bűnbe” őket, azt válaszolták, hogy nagyon bíznak benne, jövőre már új vesével vághatnak neki az útnak.
Ehhez és a mostani túrához is nagyon sok sikert kívánunk nekik, igazán kivívták a tiszteletünket!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
