Hírek
2013. Augusztus 25. 11:42, vasárnap |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Előzetesben a „motorozó kedvű” tolvaj
A Mosonmagyaróvári Járásbíróság 2013. augusztus 24-én előzetes letartóztatását rendelte el a 19 éves külföldi férfinak. Garázdaság, lopás, jármű önkényes elvétele és más, vagyon elleni bűncselekmények írhatók számlájára.
A vizsgálat adatai szerint a külföldi fiatalember 2013. augusztus 21-én Mosonmagyaróvár belvárosában bántalmazott egy 15 éves tindézsert, barátjának pedig baseball sapkáját tulajdonította el.
V. Daniel 2013. augusztus 10-én éjszaka Mosonmagyaróvár több lakótelepéről „vett kölcsön” motorkerékpárokat. A járműveket használatuk után vagy a lopás helyszínére vitte vissza, vagy a város területén hagyta hátra. A robogókat minden esetben megrongálta - fedélzeti számítógépet letépte, a zárható ülést és a motor vezetékeit tönkretette -, az ülés alá elzárt bukósisakot, láthatósági mellényt és biztosítási papírt, pedig magával vitte.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság V. Dánel ellen garázdaság, üzletszerűen elkövetett lopás vétség, jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. A Mosonmagyaróvári Járásbíróság a férfit előzetes letartóztatásba helyezte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

