Hírek
2013. Március 30. 09:30, szombat |
Helyi
Forrás: Police.hu
Embercsempész szállította a határsértőket
Egy embercsempészt és öt határsértőt állítottak elő 2013. március 29-én a mosonmagyaróvári határrendészek. Érvényes úti okmányok nélkül próbáltak Nyugat-Európába jutni.
Egy román férfi által vezetett osztrák rendszámú Opel Vectra személygépkocsit állítottak meg 2013. március 29-én a mosonmagyaróvári határrendészek az M1 autópálya 172 km szelvényében.
A járműben utazó két szír és két algériai állampolgár sem személyazonosságát, sem jogszerű magyarországi tartózkodását hitelt érdemlően igazolni nem tudta.
Minthogy azaz algériai férfi sem, akit a járőrök a Kálmán Imre nemzetközi gyorsvonatról szállították le a hegyeshalmi vasútállomáson a késő éjszakai órákban. Kiderült, hogy a békéscsabai befogadó állomás lakója, onnan szökött meg és érvényes úti okmányok nélkül akart Ausztriába jutni.
A gépkocsit vezető 52 éves férfival szemben embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, míg az öt határsértő ellen tiltott határátlépés kísérletet miatt indított szabálysértési eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

