Hírek
2013. December 26. 12:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Embercsempészek segítségével
A tíz migráns két embercsempész segítségével karácsonykor akarta illegálisan átlépni a magyar államhatárt. Török honfitársaik vonaton próbálkoztak.
A mosonmagyaróvári határrendészek az M1 autópálya 172 kilométerszelvényében állították meg a két magyar rendszámú személygépkocsit 2013. december 24-én hajnalban. Az egymás mögött, Ausztria irányába tartó járműveket az érdi illetékességű 25 éves B. Viktor és a 29 éves B. István vezette. Utasaik afgán állampolgárok voltak.
Az egyik járműben utazó hattagú afgán család személyazonosságát humanitárius tartózkodási engedéllyel igazolta, a másik gépkocsi tizenéves utasai okmányokkal nem rendelkeztek.
A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a bérelt autóval közlekedők Budapesten vették fel utasaikat, akiket az osztrák fővárosig szállítottak volna. Az afgán család a balassagyarmati befogadó állomásról érkezett és érvényes úti okmányok nélkül akart Nyugat-Európába jutni. A másik gépkocsiban utazó négy tinédzser a fóti gyermekotthonból szökött meg, ők sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat, sem továbbutazásuk feltételeit igazolni nem tudták.
Előző napon a hegyeshalmi vasútállomáson szállítottak le egy nyolctagú török családot a mosonmagyaróvári határrendészek az osztrák kollégákkal történő közös ellenőrzés során a Budapest-München között közlekedő nemzetközi szerelvényről.
A Németországba tartó külföldi család a debreceni befogadó állomásról érkezett és humanitárius tartózkodási engedéllyel, úti okmnyok nélkül akart illegálisan Ausztriába utazni.
A járőrök a tizennyolc határsértőt tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították, ügyükben a további eljárást a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja le.
A járműveket vezető érdi 25 éves B. Viktor és 29 éves érdi illetékességű B. István ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

