Hírek
2018. Október 03. 17:32, szerda | Helyi
Emlékfutás Mosonmagyaróváron
A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Honvédség 170 éves a Magyar Honvédség elnevezésű rendezvénysorozatot hirdet.
A program az ország egész területét átöleli és szervesen kapcsolódik az Aradi Vértanúkról történő megemlékezésekhez. Az útvonalak olyan módon kerültek megtervezésre, hogy érintsék az adott területen az egykori laktanyákat és a településeken található katonai és háborús emlékműveket.
A Magyar Honvédség 2018. október 6-án Emlékfutást szervez, melyhez Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata is csatlakozik.
Az emlékfutás 9 óra 20 perckor indul Dunakilitiről Bezenyén át, és előreláthatólag 10 óra 10 perckor érkezik a csapat Mosonmagyaróvárra. A honvédségi futókhoz Mosonmagyaróváron a Pozsonyi út 1. szám alatt lehet csatlakozni és a Szent István király úton végigkísérni őket a 48-as emlékműig (Kossuth Lajos u. 2.), ahol egy rövid megemlékezésre kerül sor koszorúzással, emlékszalag feltűzéssel.
Köszöntőt mond: dr. Iváncsics János alpolgármester
A futók a koszorúzás végén (kb. 10 óra 40 perckor) a Szent István király úton haladnak tovább és a Kápolna térig (Mosoni piac) lehet őket kísérni.
A Honvédség örömmel venné, ha minél többen csatlakoznának a kezdeményezéshez.
A futáson mindenki saját felelősségére vesz részt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

