Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2020. Október 16. 13:11, péntek | Helyi
Forrás: Mosonmagyaróvári Városi Tv

Év végére elkészülhet az egykori Mofém-kultúrház

Év végére elkészülhet az egykori Mofém-kultúrház

A tervek szerint az év végére befejeződhetnek az egykori Mofém-kultúrház felújítási munkálatai, jövőre pedig a vendégek előtt is kinyithatja kapuit a város új rendezvényközpontja.

Folyamatosak a munkálatok a több mint egy évtizedik üresen álló, egykori Mofém Katona József Művelődési Házban. Az épületet az önkormányzat vásárolta meg, jelenleg pedig külső-belső felújításon esik át.

A munkálatok során már megújult az elektromos- és fűtéshálózat, a burkolat, új színt kapott a homlokzat, de kicserélték már a tetőt, a nyílászárókat, és napelemeket is elhelyeztek az épületre. Már csak a burkolási munkálatok, illetve a parkolóépítés és környezetszépítés van hátra, így akár már év végére is elkészülhet az új épület. Ezt követően már csak a színpadtechnikai eszközök beszerzése lenne hátra, 2021-től pedig bálokat, esküvőket szerveznének az épületben, valamint a helyi színjátszó társulat is itt kapnak helyet.

A Mofém-kultúrház felújítása a Futurát is érinti, ugyanis a két intézmény összevontan, egy különálló, költségvetési szerv keretében üzemelnek a jövőben - erről a képviselő-testület döntött legutóbbi ülésén. Az új költségvetési szerv december 31-vel létrejön, a remények szerint pedig a két intézmény közösen, akár még profit is termelhet évek múlva.

A Mosonmagyaróvári Városi Televízió összefoglalója:

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.