Hírek
2012. Október 26. 00:00, péntek |
Helyi
Forrás: Nolato Magyarország
Faültetés Mosonmagyaróváron a Nolato támogatásával
2012. október 25-én délelőtt befejeződött Mosonmagyaróváron az a faültetési akció, mely még tavasszal vette kezdetét a városban.
A csütörtöki akcióban részt vett a város polgármestere, dr. Nagy István is. Az elültetett fákat a Nolato Magyarország Kft. támogatásával vásárolta a város.

A mosonmagyaróvári Nolato Magyarország Kft. 2011 őszén új raktárcsarnok építésébe kezdett. A beruházás kapcsán az építkezés során mintegy 20 fát kellett kivágnia a kivitelezőnek. A Nolato, mint társadalmilag és környezetileg felelős vállalat minden kivágott fa helyett öt másikat adományozott a városnak.

70 fát már tavasszal, illetve kora ősszel elültetett a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. Mosonmagyaróvár különböző pontjain. A további 30 fa elültetésére október 25-én délelőtt került sor. A parkosításra a Zsidanits István kertet választotta a városvezetés. Az ültetés során hárs-, kőris- és tulipánfák, illetve ecetfák kerültek a földbe és díszítik ezentúl a Kossuth Lajos Gimnázium melletti parkot.
Az ültetési akción részt vett dr. Nagy István polgármester is, aki elmondta, a város már eddig is sokat köszönhetett a Nolato Magyarország Kft-nek, a mostani akció pedig további ékes bizonyítéka a cég és a város kitűnő együttműködésének.

Lobitz Ákos, a Dzsungelország Kft. ügyvezetője irányította a kivitelezést: a cég úgy választotta ki a fákat a város által meghatározott parkba, hogy azok minél jobban illeszkedjenek a környezethez és megfelelő kombinációt alkossanak egymással is. A park hangulata a jövőben teljesen megváltozhat, melyről az ecet- és tulipánfa virágai és a hárs bódító illata gondoskodnak majd. A cég is csatlakozott a Nolato kezdeményezéshez és kedvezményes árakkal támogatta a városi faültetési akciót.

Dr. Meleg Norbert, a Nolato Magyarország Kft. gazdasági és logisztikai igazgatója a faültetési akción hangsúlyozta: a céget semmilyen jogszabály vagy hatóság nem kötelezte a fák adományozására, ezt a jövő fenntarthatósága miatt érzi fontosnak a Nolato Magyarország és svéd anyacége. Az akció jól reprezentálja azt az elkötelezettséget és kiterjedt társadalmi felelősségvállalási munkát, ami a cég egészében zajlik. A Nolato Magyarország fontos polgára szeretne lenni a városnak és a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetőségei szerint támogassa a közösséget mind munkaadóként, mind szponzorként, mind felelős és elkötelezett vállalatként.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

