Hírek
2014. Február 03. 08:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Hasznos Hírek
Február elsejétől már működik az ingyenes kézpénzfelvétel
Szombattól indul a pénzügyi rezsicsökkentés: a lakosság havonta kétszer ingyenesen vehet fel készpénzt, összesen 150 ezer forintot, bármelyik bankautomatából.
Februárban azok élhetnek a lehetőséggel, akik az első határidőig, január 20-ig erről nyilatkoztak bankjuknál.
Az ügyfeleknek figyelni kell arra, hogy ne lépjék túl a 150 ezer forintos keretet, mert az a fölötti részre a bank már ATM használati díjat számol fel.
A nyilatkozatot csak egyszer kell leadni. Aki az adott hónap 20-ig erről rendelkezik már a következő hónapban, 20-a után igénylők pedig az utána következőben élhetnek a lehetőséggel. A bankszövetség információi szerint a banki ügyfeleknek már a háromnegyede regisztrálta magát az első határidőig.
A nyilatkozatok a bankfiókokban, vagy az internetbankon keresztül adhatók le, az intézmények nem kötelesek mindkét lehetőséget biztosítani, előfordulhat, hogy – akár átmenetileg is – csak bankfiókban van erre lehetőség.
A számlavezető banknál arról is kell nyilatkozni, hogy mely bankszámláról veszi igénybe az ügyfél a kedvezményt. Az új törvényi rendelkezést a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézményeknek kell alkalmazniuk, például hitelintézeteknek, takarékszövetkezeteknek.
Az MNB korábbi ismertetése szerint a jogszabály alapján a nyilatkozat megtétele révén bármely Magyarországon elhelyezett ATM-ből (nem csak a bank saját automatájából) lehet havonta kétszer ingyenesen készpénzt felvenni; a bankkártyával nem rendelkező ügyfelek pedig ezt a számlavezető pénzintézetük bankfiókjaiban tehetik meg.
Egy számlához csak egy nyilatkozat tehető, a kedvezmény tehát nem tulajdonosonként, hanem számlánként vehető igénybe.
A gazdasági társaságok nem élhetnek a kedvezménnyel.
Azért vannak az ingyenességnek hátulütői is.
Kinek lesz rossz az ingyenes készpénzfelvétel?
A pénzügyi rezsicsökkentéssel igazából azok járnak rosszabbul, akik kevésbé jómódúak. A törvény ugyanis csak pozitív egyenlegű számláknál teszi lehetővé az ingyenes pénzfelvételt, de ha egy számla negatívba fordul (ilyen folyószámla-hitelkártyáknál fordulhat elő), akkor be lehet hajtani a készpénzfelvételi díjat. Azon fogyasztók, akik tehát kénytelenek a takarójuknál továbbnyújtózkodni (2,87 millió ügyfélnek van ilyen hitelkártyája, és összesen 400 milliárdos a tartozásuk), épp nem élvezik ki a költségcsökkenést feltétlenül. Amúgy a jobb anyagi helyzetűek eddig statisztikailag havi egyszer használták kártyájukat készpénzfelvételre, annyira elterjedt a kártyás fizetési mód. Ez jellemzően 50 000 forintnyi készpénz kivételével járt. A bankok most tehát ennek a háromszorosát könyvelhetik el veszteségként. Ahogy az is kérdés, ha bármilyen ATM-ből kivehető a pénz ingyenesen, hogy számolják el egymás közt a bankok a pénzkivétel idegen ATM-ből adódó költségét, ami tranzakciónként jellemzően 250 forint. Ezeket nyilván ráterhelik az összes felhasználóra valamilyen formában, ahogy az OTP már változtatott is a kedvezményes pénzfelvételi ajánlatain - neki van amúgy a legtöbb ATM-e az országban, a 4800 közül kb. 2000 OTP-s.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi
Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on
Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.
2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi
Igazibb Önismeret
Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .
2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi
Vágányzári hirdetmény
Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.