Hírek
2016. Június 08. 16:15, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Felfüggesztett fogházra ítélték a mosonmagyaróvári kórházi haláleset vádlottjait
Másfél év, végrehajtásában két év felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta szerdán a Mosonmagyaróvári Járásbíróság azt a négy férfit, akinek hanyag munkája következtében 2013 nyarán, műtét közben meghalt egy 62 éves nő.
A nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötték be az oxigén- és az altatógázcsöveket.
A bíróság mind a négy vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, ami azt jelenti, hogy továbbra is dolgozhatnak szakmájukban. Az ítélet nem jogerős, az ügyész az ítélet súlyosbításáért, a vádlottak felmentésért és enyhítésért nyújtottak be fellebbezést.
A bíró az ítélet indoklásakor elmondta, azért alkalmazta az azonos tartalmú büntetést mind a négy vádlottnál, mert bár megállapítható bűnösségük, az nem, hogy melyikük követett el kisebb vagy nagyobb szabálysértést. Hozzátette: a sorozatos hibák kiküszöbölhetők lettek volna, ha mindegyik vádlott szakmai tudásának megfelelően végzi a munkát.
A mosonmagyaróvári Karolina-kórházban a vádirat szerint az orvosigáz-ellátó rendszer műszaki hibája okozta egy 62 éves nő halálát 2013. július 26-án, a fordítva bekötött oxigén- és altatógázcsövek miatt. A kórház vezetője a haláleset utáni napon jelentette be, hogy műtét közben meghalt egy beteg, aznap pedig egy 31 éves nő altatásakor léptek fel komplikációk: a műszer a beteg oxigénhiányos állapotát jelezte, ezért az altatóorvos levette őt a lélegeztető gépről, és a műtétet kézi lélegeztetéssel fejezték be.
A felújított műtéti blokkot egy héttel korábban adták át úgy, hogy az orvosigáz-ellátó rendszer előírt üzembiztossági vizsgálatát elmulasztották. A szakértői vélemények szerint az úgynevezett gázazonossági próba elvégzésével a hiba kiküszöbölhető lett volna.
A fővállalkozó cég egy másik kft.-t bízott meg az építési munkák kivitelezésével, amelynek ügyvezetője, egyben a munka építésvezetője K. B. másodrendű vádlott volt. A műtők gázellátó hálózatának kiépítésével pedig egy másik gazdasági társaságot bíztak meg, amelynek ügyvezetője A. Z., az elsőrendű vádlott.
A büntetőper harmadrendű vádlottja D. B., a fővállalkozó kft. műszaki igazgatója, az építés felelős műszaki vezetője, a negyedrendű vádlott S. Gy. P. az európai uniós támogatásból megvalósult felújítás projektmenedzsere.
A büntetőper 2015 októberében indult halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádjával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

