Hírek
2017. Március 28. 03:00, kedd |
Helyi
Forrás: MOCISZ
Felhívás - Takarítás a Szigetközben
A Tengri Mosonmagyaróvári Íjász és Hagyományőrző Egyesület idén is, mint már évek óta tavaszi nagytakarítást végez az Öreg-Duna Kiliti, Doborgaz és Cikolasziget közötti szakaszán.
Az idén ez április 15-én lesz. Mivel a mosonmagyaróvári régió szerves része ez a páratlan természeti kincs, felkérünk minden magánszemélyt, iskolákat, egyesületet, pártot, hogy csatlakozzanak az akcióhoz. Ezáltal nagyobb hatásfokkal tudjuk végrehajtani az említett szakasz vízen úszó, a parton, szigeteken megrekedő, a turisták, vízparton élők felelőtlenül eldobált flakonjainak, reklámtáskáinak és egyéb hulladékának összegyűjtését és elszállítását.
Különösen szükséges lenne az összefogás azért is, mert tapasztalatunk szerint évről-évre növekszik ez a vízi szemetelés. Rendkívül káros ez a tendencia és a környezettudatos gondolkodás hiányosságaira utal. Akonkrét haszon mellett célunk a fiatalok társadalmi szerepvállalásának elősegítése is.
A fenti napon 9 órakor lesz a találkozó a dunakiliti duzzasztóműnél található Vadvíz Kempingben. Itt egy rövid megbeszélés után csoportokra oszlunk és részint csónakkal, vagy kenuval a vízen, részint pedig gyalog a vízparton gyűjtjük a hulladékot, melyet egy-egy kijelölt ponton rakunk össze. A gyűjtés szelektíven történik. Kérjük, hogy mindenki megfelelő öltözékben jelenjen meg. Védőkesztyűket és zsákokat biztosítunk. A gyűjtés kb. 15 óráig tart, közben beiktatunk egy szalonnasütést is.
Jelentkezés, információ: Bognár Árpád elnök (tengri@kabelnet.hu, 06 30/411-4038).
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

