Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2010. Október 12. 13:27, kedd | Helyi
Forrás: Nyugathír

Forradalmi futás: Mosonmagyaróvártól Salgótarjánig kocog Schirilla

Forradalmi futás: Mosonmagyaróvártól Salgótarjánig kocog Schirilla

Ismét felveszi futócipőit Schirilla György, hogy immár 10. alkalommal kiemelkedő sportteljesítménnyel tisztelegjen 1956. és a forradalmi napokban életüket vesztett áldozatok emlékének. Győr-Moson-Sopron megyéből, Mosonmagyaróvárról ind

A Duna-átúszásairól és szupermaratoni vállalkozásairól ismert sportember szerdán, 11:30-kor indul útnak Mosonmagyaróvárról, az 56-os Emlékműtől. Győrt, Bábolnát, Komáromot, a Dunakanyar településeit, a fővárost, majd Gödöllőt, Pásztót, Kazárt és számos közbeeső kisebb települést érintve, október 23-án fut be Salgótarjánba, ahol kerek egy évtizede az ő érkezésével nyitják meg az 1956-os forradalom emlékére megrendezésre kerülő utcai futóversenyt. Kiindulópontként azért Mosonmagyaróvárt választotta a híres futó, mert hazánknak éppen ebben a két városában került sor 1956-ban a leggyilkosabb sortüzekre, melyekben együttesen több százan pusztultak el.
350 kilométert tesz majd meg Schirilla György - mindössze néhány nap alatt. Mint elmondta, ennek és a többi hasonlóan nagy teljesítményének előfeltétele a rendszeres testedzés, valamint a kiegyensúlyozott, egészséges életmód. A különösen embert próbáló országúti szupermaratonok végrehajtásában nagyban segíti ezek mellett a kellemesen citromízű, vízben oldható, rendkívül hatékony magnézium-pótló készítmény, a Magnosolv, mert a napi 40-45 kilométert - sokszor igen mostoha útviszonyok között - csak akkor képes valaki lefutni, ha a szervezete megfelelő izomműködését biztosító magnézium-háztartása rendben van.
Amellett, hogy lerója tiszteletét a forradalom hősei előtt, a természetgyógyász-sportember épp a testmozgás, a sportolás és az egészséges életmód fontosságára szándékozik felhívni a figyelmet „Szeretet, béke, egészség" mottójú októberi futásaival is. Célja, hogy minél több embert megmozgasson, ezért arra kéri és biztatja a meglátogatásra kerülő városok, falvak lakóit, mindenekelőtt a diákokat, az ifjabbakat, hogy településtáblától településtábláig csatlakozzanak hozzá. Aki szeretne együtt futni Schirilla Györggyel, a www.magnosolv.hu honlapon megtalálhatja mind a 10 nap részletes programját.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód

Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel

December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.