Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2017. Augusztus 19. 17:25, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság Mosonmagyaróváron

Garázdaság Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogtak egy helyi férfit, aki előbb közlekedési balesetet okozott, majd gyalogosan autókat rongált és verekedett.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Tamás 27 éves helyi lakos ellen.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2017. augusztus 18-án 22 óra után arról, hogy egy személyautó anyagi káros közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről Mosonmagyaróváron. A helyi rendőrök megtalálták a balesetet okozó járművet, de a sofőr addigra már gyalog elmenekült. A 27 éves férfi több gépkocsit, illetve egy lépcsőház bejárati ajtaját is megrongálta. Az egyik autó visszapillantó tükrét letörte és azzal dobta be az lépcsőház ajtajának üvegét. A jármű tulajdonosa a történteket látva megpróbálta visszatartani a gyanúsítottat, aki azonban egy nála lévő ostorral megütötte a sértettet és elfutott. A férfi – az elsődleges megállapítások szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

A mosonmagyaróvári rendőrök fél órán belül elfogták a garázdát, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A helyi lakossal szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott illegális szer fogyasztására. A gyanúsított kihallgatásakor beismerte a bűncselekmények elkövetését.



Fotók: Mosonmagyaróváron hallottam,Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.