Hírek
2015. Szeptember 17. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MKC SE
Hajrá lányok! Hajrá Mosonmagyaróvár! - MKC SE - Siófok KTC KFT
Húzós fordulókon vannak túl a mosonmagyaróvári hölgyek, sorban nehéz ellenfelekkel találkoztak, ráadásul azokkal is többnyire idegenben.
Ugyan a következő fordulót hazai környezetben vívják majd, a felső kategóriás ellenfelek sorozata még ezúttal sem ér véget.
A nyár folyamán jelentős mértékben átalakult siófoki együttes érkezik ezúttal a Mosonszolnoki Sportcsarnokba. Ugyan a hazai atmoszféra biztos nagy segítségünkre lesz a csajoknak, de a nyár folyamán inkább erősödő, mint gyengülő Balaton-parti együttes ettől még igencsak kemény falatnak ígérkezik. A csapaton belüli egyik legfontosabb változás az edző személyét illeti. Tavaly a rájátszás során már a Dán edző, Christian Dalmose vezényelt Siófokon, ráadásul nem is akármilyen eredménnyel, hiszen hatból hat meccset hibátlanul hozott és így az elérhető legjobb, ötödik helyen zárta csapatával a rájátszást. Majd a sikeres végjátékot követően sem maradt rest, hiszen jelentős átalakítást eszközölt a játékoskeret tekintetében. Több mint egy tucat játékos hagyta el a klubot, köztük Szekerczés Lucával, Szalai Babettal és Nina Wörz-el. A távozók helyett pedig megkérdőjelezhetetlen kvalitású légiósok - többek között: Macarena Aguilar, Lara Gonzalez, Asma El Ghaoui - érkeztek plusz az utánpótlásból felléptetett tehetségek. Eddig az együttes ugyan hozták a kötelezőt, de nem éppen a legmeggyőzőbb módon. Ez azonban semmit sem jelent, hiszen egy ehhez hasonló mérvű átalakítás valószínűleg tartogat magában kezdeti bizonytalanságot. Az ETO ellen szépen szerepeltek és szoros meccset játszottak, ráadásul idegenben. De a hazai pályán a hozzájuk képest gyenge Békéscsaba és a feljutó Budaörs ellen sok gólt kaptak, egyenként 26-ot.
Pénteken a mosonmagyaróvári játékosok is tesztelhetik majd, hogy valamelyest kihasználható lehet-e ellenfelük kezdeti bizonytalansága. Azonban, ha csapatszinten is összeálltak már, akkor szinte csodával felérő bravúrra lesz szükség a részükről ahhoz, hogy meglepetést okozzanak az elhivatott mosonmagyaróvári közönségnek.
MKC SE - Siófok KTC KFT
2015. 09. 18. 18:00
Mosonszolnoki Sportcsarnok
„A Siófok több világklasszis játékossal is erősített a nyár folyamán és láthatóan komoly tervei vannak a jövőre nézve. Igaz, ez utóbbi most a mi szempontunkból lényegtelen, hiszen csak a soron következő forduló ami számit. Szeretném megmutatni a mosonmagyaróvári szurkolóknak a csapatom küzdeni akarását és alázatát. Egyre többet tudunk, és egyre többet tanulunk, legyen így ez a következő meccsen is.” – tette hozzá, Hlavaty Tamás vezetőedző.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi
Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on
Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.
2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi
Igazibb Önismeret
Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .
2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi
Vágányzári hirdetmény
Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.