Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2012. Július 30. 08:48, hétfő | Helyi
Forrás: csornai hirek

Hamilton nyert, két Lotus a dobogón

Hamilton nyert, két Lotus a dobogón

Lewis Hamilton nyerte vasárnap a Forma-1 Magyar Nagydíját. Kimi Raikkönen lett a második, Romain Grosjean pedig a harmadik.

Michael Schumacher kálváriája vezette fel a vasárnapi versenyt, ugyanis a veterán német miatt csúszott a rajt, a Mercedest le kellett tolni a rajtrácsról a bokszba, ott kellett „bebikázni” a motort. Schumi ráadásul túl gyors volt a szerelősoron, így rögvest a kezdés után kapott egy áthajtásos büntetést is.

A rajtnál jól eljött a mezőny, az élről induló Lewis Hamilton megőrizte helyét, ugyanígy tett Romain Grosjean is, Sebastian Vettelt ugyanakkor beelőzte Jenson Button. Szép csendben körözgettek a versenyzők, az élen álló kettős pedig kezdett ellépni a többiektől.
A verseny közepén Grosjean hátránya nőt Hamiltonnal szemben, a Lotus pilótája ugyanis elkövetett pár hibát, majd kicsit lelassult, a brit így magabiztosan vezetett. Kimi Raikkönen a futam második felében az egyik főszereplővé vált, ugyanis sorra futotta a jó köröket, ennek köszönhetően a második kerékcseréje után a második helyért csatázott csapattársával, a látványos összecsapásból pedig a finn jött ki győztesen.

Schumachert a 61. körben láttuk újra, épp betolták a garázsba a Mercedest, a 18. helyről állt ki… Idő közben Vettel villogott a negyedik helyen, a hajrának ugyanis gumicserével vágott neki (vissza tudott térni a világbajnokságot vezető Fernando Alonso elé) és igen gyors köröket ment, ám még messze volt Grosjeantól, de a francia lassulni kezdett. Az élen Raikkönen megérkezett Hamilton nyakára, azonban a McLaren brit versenyzője rutinosan őrizte az első helyét.

A végén Narain Karthikeyan törte meg a HRT-t, így sárga zászlóztak. A befutóig már nem változott az állás, Hamilton nyert, Raikkönen lett a második, Grosjean pedig a harmadik.

Vettelt a negyedik, Alonsót az ötödik, Buttont a hatodik, Bruno Sennát a hetedik, Mark Webbert a nyolcadik, Felipe Massát a kilencedik, Nico Rosberget pedig a tízedik helyen intette le a kockás zászló.

Eredmény - Forma-1, Magyar Nagydíj
1. Hamilton McLaren-Mercedes 1h41:05.503
2. Raikkonen Lotus-Renault + 1.032
3. Grosjean Lotus-Renault + 10.518
4. Vettel Red Bull-Renault + 11.614
5. Alonso Ferrari + 26.653
6. Button McLaren-Mercedes + 30.243
7. Senna Williams-Renault + 33.899
8. Webber Red Bull-Renault + 34.458
9. Massa Ferrari + 38.300
10. Rosberg Mercedes + 51.200
11. Hulkenberg Force India-Mercedes + 57.200
12. Di Resta Force India-Mercedes + 1:02.800
13. Maldonado Williams-Renault + 1:03.6
14. Perez Sauber-Ferrari + 1:04.4
15. Ricciardo Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
16. Vergne Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
17. Kovalainen Caterham-Renault + 1 kör
18. Kobayashi Sauber-Ferrari + 2 kör
19. Petrov Caterham-Renault + 2 kör
20. Pic Marussia-Cosworth + 2 kör
21. Glock Marussia-Cosworth + 3 kör
22. De la Rosa HRT-Cosworth + 3 kör



Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.