Hírek
2014. Május 29. 07:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Hamis rendszámokkal közlekedett Győrben
Másodszorra is megpróbálta, de újra elfogták.
A Győri Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. május 28-án 13 óra 5 perckor Győrben, a Mártírok úton ellenőriztek egy Citroen típusú személygépkocsit.
Az egyenruhások a gépkocsiban tartózkodókat igazoltatták és a jármű utas-csomagterét átvizsgálták.
A rendőrök az igazoltatáskor azonnal gyanút fogtak, mivel a gépkocsivezető az autó forgalmi engedélyét nem tudta részükre átadni. Megérzésük nem volt alaptalan, mert a nyílvántartási rendszerekből azonnal megállapították, hogy a kocsi hatósági jelzése hamis, a rendszámok egy Ford típusú tehergépkocsihoz tartoztak.
A sofőr zavart viselkedésére pedig az adott okot, hogy a rendőrök átvételi elismervény ellenében átvettek tőle egy a bal első ülés alá rejtett 30 cm nyélhosszúságú fokost.
Az egyenruhások megállapították továbbá, hogy a gépkocsi hátsó ülésén helyet foglaló 25 éves győri nő ellen egyedi azonosítójel meghamisítása miatt a Győri Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki, ezért őt is a gépkocsivezetővel együtt megbilincselték és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.
A nyomozóknak nem volt ismeretlen az elfogott férfi, hiszen 2 hónappal ezelőtt hasonló módon fogták el. A gyanúsítottat 2014. március 18-án igazoltatták, mikor egy osztrák honosságú, forgalomba nem helyezett Mazda típusú járműre egy Suzuki típusú autóra kiadott rendszámmal közlekedett.
A Győri Rendőrkapitányság a 34 éves győri férfi ellen 4 rendbeli egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt folytat büntetőeljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

