Hírek
2020. Október 13. 09:27, kedd | Helyi
Harmincadik alkalommal szervezték meg a Moson Megyei Színjátszó Találkozót
Harmincadik alkalommal várták az amatőr színjátszó társulatokat hétvégén a Flesch Központban, a Moson Megyei Színjátszó Találkozóra. Bár családias légkörben, de szakmai zsűri előtt mutatkozhattak be a színjátszók.
A programokat a Theatrum Ad Flexum nyitotta meg ingyenes előadásával péntek este a Flesch Központban. A társulat Csiky Gergely: A nagymama című darabját mutatta be.

Csupán két társulat lépett színpadra az október 10-én és 11-én megrendezett harmincadik Moson Megyei Színjátszó Találkozón.
Az eredeti tervek szerint, a találkozót a hagyományokhoz híven tavasszal szervezték volna meg, de a korlátozások miatt akkor elmaradt a rendezvény. A vírushelyzet miatt az őszi találkozót is több társulat lemondta.
Szombaton a Voila Jelnyelvi Társulat, vasárnap pedig a Szó és Kép Színpad mutatkozott be a szakmai zsűri előtt. Az előadások után kötetlen szakmai beszélgetésre is lehetőség volt.
A zsűrit az idei évben Pápai László, Lázár Péter és Gergye Rezső alkották. A találkozó egyben országos minősítő verseny is volt.
A Mosonmagyaróvári Városi Televízió összefoglalója:
A XXX. Moson Megye Színjátszó Találkozó programot a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00428-as számú projekt keretében az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában szervezi meg a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület. A támogatás vissza nem térítendő és 100%-os intenzitású, 3 millió, azaz hárommillió forint összegű.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

