Hírek
2013. Május 30. 06:42, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Honfitársaikat akarták Ausztriába csempészni
Két koszovói embercsempészt és négy illegális határsértőt tartóztattak fel 2013. május 27-én az éjszakai és május 28-án a hajnali órákban a határrendészek.
A két koszovói férfi taxival akarta honfitársait érvényes úti okmányok nélkül Ausztriába juttatni, míg a két algériai állampolgár gyalogosan akart Nyugat-Európába „sétálni”.
A mosonmagyaróvári határrendészek az M1 autópálya 162 km szelvényében ellenőrizték a magyar rendszámú személygépkocsit. Négy koszovói utasa közül ketten koszovói személyi igazolvánnyal, míg társaik osztrák, valamint svájci vezetői engedéllyel igazolták magukat.
A rendőri vizsgálat megállapította, hogy az 54 éves járművezető utasait Szegeden vette fel és Bécsbe fuvarozta volna őket.
Ágfalván, a határtérségtől mintegy másfél kilométerre, két férfire figyeltek fel a járőrök ma hajnalban. A gyalogosan, Ausztria irányába tartó algériai állampolgárok kizárólag a befogadó állomás területére érvényes okmánnyal igazolták magukat. Debrecenből szöktek meg és érvényes úti okmányok hiányában akartak Nyugat-Európába jutni.
A vezetői engedélyekkel rendelkező koszovói állampolgárok ellen embercsempészés gyanúja miatt büntetőeljárás, míg két honfitársuk és a két gyalogos algériai férfi ellen tiltott határátlépés kísérlete miatt szabálysértési eljárás indult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

