Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2013. November 23. 09:46, szombat | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Ilyen a mentők élete

Ilyen a mentők élete

Az országos mentőszolgálat 65 éves. Ebből az alkalomból a mosonmagyaróvári kirendeltségen nyílt napot tartottak. Az érdeklődők a mentősök hétköznapjaiba pillanthattak bele és ingyenes szűréseken vehettek részt.

Balesethez érkeznek a mentők és a tűzoltók. Egy autós gyalogost gázolt. A szakemberek erővágóval szabadítják ki a sofőrt. A sérültek ellátása a helyszínen megkezdődik. Szerencsére ez a megrendezett baleset, a mosonmagyaróvári mentőszolgálat nyílt napjának egyik programja volt. A nyílt nap célja, hogy a város lakói megismerkedhessenek a mentősök életével, eszközeikkel.

A rendezvényre sokan kilátogattak. Kicsik és nagyok egyaránt. A gyerekek figyelmét a színes és hangos dolgok keltik fel. Így legtöbben a mentő autókra voltak kíváncsiak. Sok mindent ki is lehetett próbálni.

Nem ez az első alkalom, hogy nyílt napot tartanak a mentők. Az időpontot mindig igyekeznek valamilyen dátumhoz kötni. Idén például 65 éves az Országos Mentőszolgálat. A bemutatók mellett egyéb programokkal is várták a szakemberek az érdeklődőket.

A nyílt nap jó lehetőség arra, hogy a városlakók megismerhessék azokat akikkel különben, csak baj esetén találkoznának.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.