Hírek
2017. Február 16. 00:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület
Ingyenes informatikai képzések
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködve valósítja meg a GINOP-6.1.2-15 „Digitális szakadék csökkentése” című pályázatot.
A program célja a lakosság digitális kompetenciáinak fejlesztése, vagyis a számítástechnikai eszközök használatának alapkészség szintűvé tétele.
Ennek keretében az ország számos pontján ingyenes, 35 órás informatikai tanfolyamokon vehetnek részt az érdeklődők.
Az elérhető képzések az „Első lépések a digitális világba” és az „Önállóan használom az informatikai eszközömet” címeket viselik, tehát teljesen kezdő és középhaladó szinteken adnak segítséget a tanulóknak. A jelentkezőknek lehetőségük van akár mindkét tanfolyamon való részvételre.
A tanfolyamon bárki részt vehet, aki 16 és 65 év közötti és jelenleg nem jár középiskolába, vagy felsőoktatási intézménybe.
Részletes információkért és a jelentkezéshez keressék a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület által működtetett Mosonmagyaróvári eMagyarország Pontot a Pacsirta u. 14. szám alatt, vagy telefonon a 96/217-388-as számon munkanapokon 8,30 és 14 óra között.
A projektben 2017. október végéig több mint 15 ezer képzésben 100 ezer fő kompetenciafejlesztését tervezik megvalósítani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

