Hírek
2014. Március 25. 20:17, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Ittas vezetők Győr-Moson-Sopron megyében
Vezetői engedély nélkül ittasan közlekedtek.
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. március 23-án 20 óra 54 perckor érkezett bejelentés, hogy Jánossomorja belterületén közlekedési baleset történt.
A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 16 éves helyi fiú az általa vezetett Opel típusú gépjárművel közlekedett a település utcáin. A gépkocsivezető a gépjármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg és egy balra ívelődő útkanyarulatban az úttestről letért, majd az út szélén leparkolt Volvo típusú személygépkocsinak ütközött.
Személyi sérülés nem keletkezett.
A rendőrök megállapították, hogy baleset okozója vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A sofőrrel szemben alkalmazott szonda pozitív eredményt mutatott, ezért őt mintavételre előállították.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a fiatalkorú férfivel szemben ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett.
A Kapuvári Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. március 24-én 8 óra 50 perckor igazoltattak egy bukósisak nélkül közlekedő motorkerékpárost.
A rendőrök megállapították, hogy a 46 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik és az általa fújt szonda is pozitív eredményt mutatott.
Az egyenruhások a beledi férfit mintavételre előállították és vele szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

