Hírek
2011. Október 29. 00:00, szombat |
Helyi
Forrás: Hasznos Hírek
Jelentősen emelkednek a súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei
Használt autóknál a duplájára, míg új gépkocsi vásárlásánál a háromszorosára emelkedik a súlyosan mozgáskorlátozottaknak nyújtható állami támogatás.
A szaktárca úgy alakította át a súlyosan mozgáskorlátozottakat érintő támogatási rendszert, hogy a korábbi 300 ezer forintról 600 ezer forintra emelte az összeget használt, de legfeljebb 4 éves autó vásárlása esetén. Új autó beszerzésénél a támogatás 900 ezer forintra emelkedett. A gépkocsik speciális átalakításához nyújtható támogatás 30 ezerről 90 ezer forintra emelkedett - mondta el sajtótájékoztatóján az államtitkár.
Közlése szerint a pályázat sikerét a Magyar Suzuki és a Széchenyi Bank közös konstrukciója tette lehetővé. Azt mondta, a súlyosan mozgáskorlátozottak töredék áron juthatnak új autóhoz. Ráadásul magyar termékről van szó, így közpénzből magyar munkahelyek teremtését is szolgálja az intézkedés - hangsúlyozta az államtitkár.
A támogatásokra ebben az évben 700 millió, 2012-ben 1 milliárd forint áll a tárca rendelkezésére, de ha szükséges, kiegészítik a támogatási keretet - tette hozzá, reményét fejezve ki, hogy jövőre kibővíthetik a támogathatók körét.

A súlyosan mozgáskorlátozottak már 125 ezer forint befizetésével hozzájuthatnak a gépkocsihoz, míg a havi törlesztőrészlet fix árfolyamon 30 ezer forint - mondta el a sajtótájékoztatón Szakács Tibor, a Széchenyi Kereskedelmi Bank vezérigazgatója.
Takeucsi Hiszasi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legbiztonságosabb Suzuki Swifteket bocsátják a rászorulók rendelkezésére.
A súlyosan mozgáskorlátozottak számára új és használt gépjárművek vásárlásra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) által kiírt pályázatot a Magyar Suzuki Zrt. nyerte, a Széchenyi Bank, a Signal Biztosító és a Mol támogatásával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

