Hírek
2013. November 26. 18:06, kedd |
Helyi
Forrás: Hasznos Hírek
Kgfb-kampány - Már csak néhány nap a felmondásig
Az idén is december 1-jéig mondhatják fel kötelező biztosításukat (kgfb) azok az autósok, akik biztosítót váltanának és szerződésük év végi évfordulós.
A szövetség arra is figyelmeztet: a határidőre érdemes odafigyelni, mert december első napja vasárnapra esik, addigra a felmondásnak igazoltan meg kell érkeznie. A felmondásokat faxon, személyesen vagy postai úton kell eljuttatni az érintett biztosítóhoz.
Azoknak az autósoknak, akik élnek a biztosítóváltás lehetőségével, december 1-je után további egy hónap áll rendelkezésükre, hogy megkössék az új, jövő év januárjától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket.
A Mabisz statisztikái szerint az idén még mindig az összes gépjármű mintegy kétharmadát érinti az év végi átkötési időszak, hiszen a mintegy 4 millió jármű közül 2,65 millió továbbra is január elsejei évfordulós.
A magánszemélyek tulajdonában álló személyautók között ez az arány még magasabb, 69 százalékos, vagyis a 2,5 millióból csaknem 1,8 millió személygépkocsit érinthet az idei kampány.
Ennek ellenére a biztosítók várakozásai szerint 2013-ban jóval kevesebben cserélik majd le meglévő szerződésüket, mint a korábbi években - közölte a szövetség.
A szövetség összehasonlító kalkulátora, a Mabisz díjnavigátor, az egyes biztosítók webszervizéhez kapcsolódva, minden olyan tarifát és kedvezményt bemutat az ügyfeleknek, amelyek a társaságok saját webhelyein megtalálhatók. A díjnavigátor segítségével folyamatosan tájékozódhatnak az autósok a 2014-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákról - áll a közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

