Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2017. Július 04. 03:00, kedd | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Komolyan vesszük az utánpótlást - tábor a legkisebbeknek is

Komolyan vesszük az utánpótlást - tábor a legkisebbeknek is

Újabb sikeres táboron van túl a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, amely erre a nyárra két korcsoportnak hirdetett programot. Az első turnusban a felsősök, míg a másodikban az alsósok következtek.

A tábor második hete tehát a legkisebbekről szólt, akik a szivacskézilabda segítségével ismerkedtek a sportággal. Bár az ismerkedés talán túlzásnak is tekinthető, hiszen a táborozók nagy része már év közben is az MKC valamelyik korosztályos csapatában készül.



Az MKC táborai egyre népszerűbbek, hiszen ebben az évben nagyon hamar elfogytak az üres helyek és mindkét héten több mint 40 fiatallal foglalkoztak az edzők. A második turnusban Blahovits Eszter és Galgócziné Márta.

Galgócziné Márta elmondta nagyon jól sikerült a tábor. „A gyerekek nagyon élvezték, hogy az előzetes tervekkel ellentétben ők is az UFM Arénában edzhettek a hét alatt. Nagyon ügyes fiatalokról van szó, akik szeretik a kézilabdát, ami talán a legfontosabb. Ebben a korban ugyanis csak így lehet bárkit is ott tartani a pályán. Igyekeztünk úgy összeállítani a hét programját, hogy a tábor után ne csak a régiek, hanem az kezdők is itt maradjanak az MKC-nél.”

A táborozók az edzések mellett kirándulást tettek az Futurába és a győri állatkertbe is.



Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód

Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.

2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld

Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része

A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.