Hírek
2021. Március 10. 08:24, szerda |
Helyi
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Közfeladatot ellátó személynek minősülnek az út- és a kezelői ellenőrök
Március 1-jétől közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút útellenőrei és kezelői ellenőrei. Aki munkájuk során bántalmazza őket, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A Magyar Közút 2019-ben készített egy belső, reprezentatív felmérést, melyet 1480 utakon dolgozó közutas szakember töltött ki. Eszerint a szakemberek 88 százalékát, vagyis a felmérésben részt vevő, több mint 1300 főt sértegették már szóban. A türelmetlen autósok rendszerint trágár kifejezésekkel illetik őket. A válaszokból kiderült, hogy az úton dolgozó közutasok több mint 20 százalékát dobálták már meg autókból, többek között paradicsommal, sörös dobozzal és műanyag flakonnal is. Továbbá minden harmadik közutast ledudáltak már munkavégzés közben.
Március elsejétől azonban következményekkel járhat, ha valaki az útellenőrt vagy a kezelői ellenőrt munkája során erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, illetve bántalmazza, hiszen az utak biztonságáért dolgozó szakemberek a Büntető Törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személyként büntetőjogi védelemben részesülnek. A társaság bízik benne, hogy az újabb lépéssel sikerülhet visszaszorítani a verbális és fizikai bántalmazások számát, ezzel is hozzájárulva a biztonságos munkakörnyezet fenntartásához és az útellenőrök, kezelői ellenőrök által végzett egyéb tevékenységek, például illegális szemétlerakás vagy közútkezelői hozzájárulás nélküli tevékenységek visszaszorításában is hatékonyabban léphetnek fel a szakemberek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

