Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2013. Október 21. 20:38, hétfő | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Lezárult a Lajta-projekt

Lezárult a Lajta-projekt

Most szombaton adták át a Malom-ági Lajta felújított szakaszát. A háromszázmillió forintból megvalósuló fejlesztés, a város turisztikáját lendítheti fel.

Dr. Nagy István polgármester elmondta, a fejlesztés eredményeként a Malom-ági Lajta ezen szakaszán keresztül lehet evezni Mosonmagyaróvár belvárosát, amitől a vízi turizmus jelentős fejlődését várják.

A projekt részeként hat csónakkikötőt alakítottak ki, kenukat is vásároltak, így a helyiek és az odalátogatók akár a városon belül is evezhetnek. A Lajtából leágazó, a Mosoni-Dunába torkoló szakasz medrét a gyorsabb folyás érdekében szűkítették, a szintkülönbségek áthidalására pedig speciális csúszdákat építettek a mederbe. A beruházásra határon átívelő projektként pályázó - Királyhida (Bruckneudorf) és Mosonmagyaróár önkormányzata, valamint egy ausztriai és egy helyi sportszövetség által alkotott – konzorcium 840 ezer eurót nyert el erre a célra. Ezt toldotta meg a város 40 millió forinttal, amiből a folyó korábban életveszélyessé vált, ezért le is zárt belvárosi partfalát állították helyre.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.