Hírek
2017. Október 30. 03:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Lopás miatt keressük
A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság 08040/959/2017. bűnügyi számon indított nyomozást lopás elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás adatai szerint az ismeretlen személy 2017. augusztus 10-én 23 óra 45 perc és 2017. augusztus 11-én 0 óra 45 perc között, az egyik helyi munkásszállásra - az áramszünetet kihasználva - a nyitott főbejárati ajtón bement és a közös konyhai helyiségből különböző használt háztartási eszközöket lopott el.
A feltételezett elkövetőről a rendőrség fényképfelvétellel rendelkezik.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon a 96/215-957-es telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

