Hírek
2019. Szeptember 26. 11:53, csütörtök |
Helyi
Forrás: Simon Zsuzsanna
Magyar emlékek nyomában
Pozsony és Hainburg magyar emlékeit fedezték fel a mosonmagyaróvári középiskolai kollégium diákjai.
Szeptember közepére szervezte a mosonmagyaróvári középiskolai kollégium hagyományos évi kirándulását. Ezúttal Pozsony és Hainburg magyar emlékei, valamint egy kis édes élmény, a kittsee-i csokigyár voltak úti céljaik.
Pozsonyban Korpás Árpád idegenvezető, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alelnöke ismertette a város földrajzát, történelmét, adott ízelítőt a harminchat fős csoportnak Szlovákia fővárosa magyar emlékeiből.
A kollégisták megtekintették a Szent Márton, koronázó dómot, a Prímási Palotát, Rómer Flóris, Liszt Ferenc, Katona József szobrait, sétát tettek a történelmi belváros utcáin, terein, megismerve a paloták, templomok, tornyok, kapuk magyar eredetét.
A félnapos program után a diákok Hainburg felé vették az irányt, ahol a 291 méter magasan található fellegvárba sétáltak fel. Befejezésül a néhai Mosonvármegye Köpcsény (Kittsee) településén kóstoltak bele a csokik világába.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

