Hírek
2026. Január 15. 07:32, csütörtök |
Bulvár
Forrás: MTI
Magyar filmesekről nevezték el a Nemzeti Filmintézet fóti műtermeit és várdíszletét
Adolph Zukor, William Fox, Makk Károly és Radványi Géza nevét viselik ezentúl a Nemzeti Filmintézet (NFI) fóti műtermei, a középkori várdíszletet pedig egykori megálmodójáról és megvalósítójáról, Banovich Tamás díszlettervező-rendezőről nevezték el - jelentették be az NFI évnyitó rendezvényén szerdán.
A fóti eseményen Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke elmondta: nem volt könnyű dolguk a névválasztásnál, ami bizonyítja, hogy a magyar film nagyon gazdag, tele olyan alkotókkal, akikre vitán felül, mindannyian büszkék vagyunk, és szívesen emlékezünk.
Hangsúlyozta, hogy a tavaly januárban átadott, felújított fóti stúdiókomplexummal és a kiépült infrastruktúrával együtt összesen 22 százalékkal nőtt a hazai stúdiókapacitás.
A 2025-ös év értékelésekor emlékeztetett arra, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? négy évtizedes sikert döntött meg az egymilliót már jócskán meghaladó eladott mozijeggyel, kétmilliárd forintos bevétellel. Az is példátlan, hogy az alkotás 56 hétig futott a mozikban a 2024 decemberi premier óta egészen az elmúlt hétig - tette hozzá.
Megemlítette még olyan alkotások sikerét is, mint a Hunyadi-sorozat, a Véletlenül írtam egy könyvet, az Árva és a Csendes barát.
A kormánybiztos kiemelte a koprodukciós stratégia sikerét is, melynek keretében az NFI támogatásával mintegy negyven koprodukció készült el vagy készül jelenleg, olyan országok részvételével is, amelyekkel korábban nem volt filmes együttműködésük.
Káel Csaba a 2026-os évről szólva bejelentette a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál idei időpontját: a filmes seregszemlét június 18-20. között rendezik meg Veszprémben és Balatonfüreden. Arról is beszélt, hogy Budapesten felépítették a három legnagyobb presztízsű európai klasszikus filmszemle egyikét: ősszel ismét a felújított mozgóképeké lesz a főszerep, szeptember 15-től 20-ig rendezik meg a 9. Budapesti Klasszikus Film Maratont.
Pál Ákos, az NFI vezérigazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatósága egy nemzetközi tenderen - piacvezető versenytársak közül győztesként kikerülve - elnyerte a szaúd-arábiai filmkincs digitalizálási és felújítási projektjét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
2026. Február 28. 18:00, szombat | Bulvár
Bryan Adams decemberben az MVM Dome-ban lép fel
Nyolcadik alkalommal érkezik koncertezni Magyarországra Bryan Adams. A világhírű kanadai rocksztár két évvel ezelőtti estje után december 16-án ismét az MVM Dome-ban lép fel.

