Hírek
2013. Április 01. 15:09, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Megbukott a kerékpár „karaván”
Lopott kerékpárok, erővágók kerültek elő a Boxer utas- és csomagteréből. A közeli bozótosban „frissen” levágott kerékpárzárak és lakatok hevertek.
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére az elmúlt napokban, hogy Mosonmagyaróvár és Levél között ismeretlenek pakolnak vasat egy furgonba.
A kiérkező járőrök az 1. sz. főút egyik bekötő útjánál egy Peugeot Boxert és annak két utasát vonták ellenőrzés alá. A tolcsvai illetékességű férfiak várakozásukat azzal magyarázták, hogy járművük elromlott. A tehergépkocsi átvizsgálását követően, annak csomagterében 20 db kerékpárt találtak a rendőrök. Eredetükről az egyik férfi úgy nyilatkozott,, hogy azokat 2.500 Euró értékben vásárolták török vendégmunkásoktól. Tudomása szerint a kétkerekűek Hollandiából származnak.
A két férfi „meséje” gyorsan megdőlt. A jármű első ülése alól erővágók kerültek elő, míg a környék tüzetes átvizsgálása során, a kisbusztól távolabb „frissen” levágott lakatok és kerékpár zárak hevertek a bozótosban.
A rendőrök a kerékpárokat és a bűncselekményhez használt eszközöket lefoglalták. A két férfi ellen orgazdaság megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

