Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2017. Január 25. 06:00, szerda | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Meglepnék az Érdet

Meglepnék az Érdet

Két és fél hét után újra hazai közönség előtt lép pályára a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. Az NB I 12. fordulójában az utóbbi négy szezonban egyaránt bajnoki bronzérmet szerző Érd lesz az óváriak ellenfele.

A Mosonmagyaróvár kilenc ponttal a kilencedik helyről várja a folytatást. Varga Józsefék az előző fordulóban fontos két ponttal gazdagodtak, a Kispest otthonában sikerült győzni. Most jóval keményebb ellenfél következik.

Szabó Edina csapata kettős terhelést kap januárban, hiszen a bajnokság mellett az EHF Kupa csoportkörében is helyt kell állnia. Mosonszolnokra egy norvégiai túra után érkeznek az érdiek, akik a Byasen otthonából egy 35-28-as vereséggel tértek haza.

Soron következő ellenfelünknél két korábbi mosonmagyaróvári játékos szerepel. Zeljana Stojak és Kiss Nikolett is a Győr és az Érd közötti együttműködés keretében került új állomáshelyére, ami érzékenyen érintette csapatunkat. A két kézis várhatóan ellenünk is szerepet kap.

Az óváriak Horváth Petra és Lakatos Rita nélkül várják a szerdai mérkőzést, ahol meg kell próbálni meglepetést okozni. Az biztos, hogy az Érd komolyabb játékerőt képvisel és sokkal rutinosabb is, mint a Mosonmagyaróvár, de a rengeteg utazás és a heti két meccs sokat kivesz a csapatból. Ezt kellene kihasználni.

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club-Érd találkozót ma este, 18 órakor rendezik.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport

Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.

2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód

Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.

2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld

Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része

A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.