Hírek
2020. Október 05. 14:47, hétfő | Helyi
Megújult a Bárka szobor
A Széchenyi Polgári Kör kezdeményezésére, sok év után, megújult a Régi Vámház téren található Bárka szobor. A munkálatok helyi cégek és civil szervezetek összefogásából valósulhattak meg.
Az 1990-es évek elején készített Rieger Tibor szobrászművész, adunai hajósok és a német telepesek bejövetelének emléket állító Bárka szobrot. A mészkőből faragott szobor 5 alakot ábrázol, a bronz vitorlán pedig az új hazát szimbolizáló galamb látható. A Régi Vámház tér 2014-ben megújult, azonban a szobor megmaradt az évek alatt leromlott állapotában. A környezet folyamatos karbantartását a Dzsungelország Kft. végzi, aminek vezetője Lobitz Ákos elmondta, tavaly kereste meg Moldoványi Géza, hogy segítse a Széchenyi Polgári Kört a szobor felújításátban. Akkor azonban nem volt megfelelő anyagi háttér a munkálatokhoz, idén pedig már Lobitz Ákos felajánlotta a költségek 50%-át.
A Széchenyi Polgári Kör mellett a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület is első szóra támogatta a szobor felújítását, akiknek aztán koordinálása mellett valósulhattak meg a munkálatok. A kezdeményezés mellé állt még az ipartesület, a Mofém és a Kühne is, így aztán sikerült megkezdeni a munkálatokat. Így aztán augusztus elején Fáskerti István szobrászművész megkezdhette a munkálatokat, amiket néhány nap alatt el is végeztek.
A munkálatok során lemosták a szobrot, védőréteggel is bevonták, valamint kisebb korrekciós munkákat is elvégeztek rajta. Unger Andrástól megtudtuk, ez az összefogás arra ösztönözte a Városvédő Egyesületet, hogy a jövőben hasonló kezdeményezésekbe kezdjenek majd.
A Mosonmagyaróvári Városi Televízió összefoglalója:
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
