Hírek
2013. Október 11. 20:23, péntek |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Megújult a hulladékrendszer
Lezárult a Mosonmagyaróvár térségi hulladékrendszer fejlesztése; a 3,6 milliárdos projekt eredményeként 70 település mintegy százezer lakosának ellátása javult.
A 3,3 milliárd forint erejéig uniós pályázati forrásból megvalósult beruházás célja az volt, hogy minél nagyobb arányban lehessen újrahasznosítani a térségben begyűjtött hagyományos és szelektív szárazhulladékot.
Jánossomorja mellett egy 4 hektáros területen épült hulladékválogató és mechanikai feldolgozó, amely már elkezdte a próbaüzemet. A két üzemcsarnok egyikében a hagyományos módon, a másikban a szelektíven gyűjtött hulladékot kezelik. Elkészült az új komposztálótér a speciális komposztforgató berendezéssel.
Emlékeztetett: eredetileg azzal számoltak, hogy az átadással lezárul a projektet megvalósító társulás feladata, de közben – a hulladékgazdálkodási törvény változása miatt – új kihívásnak kellett megfelelniük, miután a nyáron megvásárolták az térség lakossági hulladékbegyűjtését, -szállítását és –kezelését végző, osztrák tulajdonú Rekultív Kft. többségi részesedését, és megállapodtak a fennmaradó kisebbségi hányad megszerzéséről is.
A projekt részeként tíz hulladékudvart és 166 közterületi szelektív hulladékgyűjtő szigetet alakítottak ki, az ötszáz háztartásnál nagyobb településeken pedig összesen 25 ezer, legalább 60, legfeljebb 240 literes szelektív gyűjtőedényt osztottak ki a lakosoknak. A projekt részeként – a díjhátralékkal nem rendelkezők – díjmentesen igényelhettek és használhatnak 400 literes házi komposztáló edényt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

